Majdnem másfélszeresére nőtt a kiadott lakásépítési engedélyek száma

Vágólapra másolva!
Az év első kilenc hónapjában csaknem 31 ezer új lakás építésére szóló engedélyt adtak ki, ami 42 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A hatóságok ugyanakkor 3,8 százalékkal kevesebb használatbavételi engedélyt adtak ki.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítése szerint az építésügyi hatóságok az idei év első kilenc hónapjában 9 ezer új, befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, ami 3,8 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. Tavaly összesen 19 300 felépített lakás használatba vételére adtak engedélyt, ami 5 százalékos csökkenést jelentett az 1998. évi adatokhoz képest. A kiadott építési engedélyek száma 1999-ben ugyanakkor 30 százalékkal nőtt: a hivatalok 30 600 új otthon építéséhez járultak hozzá.

A KSH közölte: a most használatba vett lakások körében csökkent a lakosság építtetői szerepvállalása, ugyanakkor nőtt a gazdasági vállalkozásoké: a készülő házak 13 százalékát vállalkozók építik. A megépített lakások 49 százaléka épült saját használatra, ami 10 százalékos csökkenést jelent a tavalíi adathoz képest. Az új lakások átlagos alapterülete továbbra is 100 négyzetméter.

Az új lakások több mint 41 százalékát Közép-Magyarországon építették fel, a legkevesebb új lakás - az országos építés 6 százaléka - az észak-magyarországi régiót jellemzi.

Az idei év első félévében 2526 - 83 százalékban személyi tulajdonú - lakás szűnt meg, 1 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Az idei év első kilenc hónapjában 18 ezer új lakóépület, 11 ezer nem lakóépület és 700 üdülőépület építésére adtak engedélyt azépítésügyi hatóságok.

(MTI)

Ajánlat:

KSH

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!