A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Logóval élénkítené a turizmust Velence

Vágólapra másolva!
 Noha Velencét a világon szinte mindenütt ismerik, a "Tenger Királynőjének" vezetői most olyan logót terveztetnének városuknak, amely még ismertebbé tenné a lagúnára épült várost - adta hírül a BBC. Az új védjegyet egyfajta minőségi bizonyítványként alkalmaznák a város turistaiparában.
Vágólapra másolva!

Velence vezetői úgy gondolják, egy jól sikerült embléma oly módon élénkíthetné a város - eddig sem elhanyagolható - turistaforgalmát, mint New Yorkét annak idején az "I love NY" kampány. A város polgármesteri hivatala az új logóval egyfajta "Velence brandet" kíván kiépíteni, mely a turisták számára mindenben a megbízható, magas minőséget képviseli.

A város vezetői a "Velence védjegyet" néhány, gondosan kiválogatott vállalkozásnak adnák ki, az így befolyó összeget pedig városfejlesztési projektekre, illetve a lagúna tisztántartására fordítanák. A logó tervezési pályázatot szeptemberben írják ki, a győztes pályázatot decemberben mutatják be, New Yorkban.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Velence város honlapja

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!