Roncsderbi: szigorodó autóimport

Vágólapra másolva!
Évtizedes rekord dőlhet meg idén a használtautók behozatalánál, ami elsősorban a korábban "felpuhított" jogszabályoknak és a következő évtől bevezetendő szigorításoknak köszönhető.
Vágólapra másolva!

Korábbi lapértesülések szerint a behozatali dömpinget szigorításokkal kívánja megfékezni a gazdasági tárca, amely az importautók életkorát 7 évben maximalizálná. Barna Péter, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium műszaki osztályának a vezetője az [origo] - nak elmondta, hogy a tárca valóban tervez egy törvénymódosító-csomagot a következő év elejétől, azonban felesleges csupán a behozatali korhatár kiemelni, ugyanis rengeteg más dologtól is függ, hogy milyen autókat lehet majd behozni.

A szakember úgy fogalmazott, hogy mindenféleképpen szigorítani kívánnak az évek alatt "felpuhult" jogszabályokon, hiszen manapság az Euro-2-es normákat már egy tízéves autó is teljesíteni tudja. Mint köztudott, az évjárat-korlátozást 2000-ben törölték el, amitől azonnal meglódult használtautó-behozatal, amelynek további lendületett adott, hogy ez év elejétől csak akkor kezd el "gyanakodni" a vámhatóság ha a behozatali számlán szereplő vételár több mint 50 százalékkal tér el az összehasonlító értéktől. Korábban ez az érték 20 százalék volt. Szintén jelentős enyhítésnek számított, hogy kereskedelmi forgalomban a behozatalhoz 2001. január 1-jétől már nem szükséges külön minisztériumi engedély, továbbá az EU-, EFTA-, CEFTA- (kivétel Románia) országokból származó járművek vámtétele az idei év elejétől már nulla százalék.

Autóhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=19645Az autókkal kapcsolatos topicok gyűjteménye.

Barna Péter szerint az elsődleges cél az, hogy megállítsák a nyugaton már "roncsnak" számító autók behozatali lavináját 2004. január elsejéig. Ettől az időponttól lép ugyanis életbe a használt importautókra vonatkozó - jelenleginél lényegesen szigorúbb - Euro-3-as motornorma.

Gépjárműimport/uzletinegyed/hirek/20020522gepjarmimport.htmlAz Üzleti Negyed cikkgyűjteménye.

A vámhatóság adatai alapján az eddig behozott használtautók mintegy négyötöde hat évesnél idősebb, ami nem tesz jót az amúgy is magas, közel 12 éves hazai személygépjármű-állomány átlagkorának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!