Irak visszakapja majd az olajkutakat

Vágólapra másolva!
Az amerikai katonaság a dél-iraki Rumaila olajmező feletti ellenőrzést, amilyen gyorsan csak lehet, szeretné visszaadni az irakiaknak - mondta az amerikai hadsereg műszaki alakulatának egy tábornoka. Elsőként azonban az égő olajkutakat kell eloltani, és az elöregedett, illetve a megrongálódott olajipari infrastruktúrát kell felújítani. Brit cégek közben heves lobbi-tevékenységbe kezdtek az amerikai fejlesztési ügynökségnél az iraki újjáépítésért.
Vágólapra másolva!

Az amerikai mérnökkülönítmény egyik tábornoka újságíróknak elmondta: Az amerikai haderő célja, hogy minél hamarabb helyreállítsa az olajipari infrastruktúrát, később pedig vissza kívánják adni a berendezéseket az irakiaknak. A tábornok reményei szerint ez akár már az idei év végéig megtörténhet.

Kuvaiti és amerikai szakértők továbbra is nagy erőkkel oltják az égő olajkutakat, és valószínűleg csak az olajmezők gyors megszállásával volt elérhető, hogy a mintegy ezer olajforrásból csupán hetet gyújtottak fel az irakiak - vélekednek helyi amerikai katonai szakértők.

A Boots and Coots International Well Control Inc. - amelyet az iraki olajtüzek kioltásával és az első helyreállítási munkák elvégzésével bíztak meg - szerint a kitermelés néhány kútnál rövidesen újra elindítható. A cég elnöke szerint néhány területen ez már pár napon belül lehetséges.

leftRendelje meg a Fókusz Online akciós árú sikerkönyveit, a 20% kedvezmény mellé 500 Ft-os vásárlási utalványt kap ajándékba! Az ajánlat 2003. március 31-ig érvényes.http://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/kategoria.html?kat.id=CA1148%26tag=1Kedvezményes árú sikerkönyvek

Brit vállalatok közben már az iraki háború utáni újjáépítési üzletért csatáznak és mindenképpen meg akarnak szerezni valamit az amerikai kormány által az iraki újjáépítés kezdeti szakaszára elkülönített 1,9 milliárd dollárból. Ennek érdekében közvetlenül az amerikai kormány Nemzetközi Fejlesztési Hivatalával (USAID) vették fel a kapcsolatot - írta a pénteki számában The Times.

Elemzők szerint a 12 évi szankciók és a háború után az iraki újjáépítés teljes költsége meghaladhatja a 100 milliárd dollárt - írta a vezető brit napilap. A vízellátás például olyan rossz állapotban van, hogy az iraki háztartások legtöbbjében szennyvíz jön a csapokból. A hidak leszakadóban vannak, az utak burkolata darabokra tört, az áramellátás szórványos, az olajipari berendezések elavultak.

Mindemellett 15 brit cég Patricia Hewitt brit kereskedelmi miniszterrel tárgyalt, és a tárcának brit vízszolgáltató cégek levélben panaszolták fel, hogy kizárják őket az amerikai programból. Az amerikai fejlesztési ügynökség ugyanakkor a hazai törvények értelmében csak amerikai cégeknek ítélhet oda állami szerződéseket, de Hewitt telefonon beszélt a hivatal vezetőjével, aki megígérte, hogy megpróbálja a megbízások felét - főként alvállalkozásokat - külföldi cégeknek juttatni - írta a The Times.

Az [origo] Irak oldala/irak/index.html

A lap szerint az iraki megbízásokért sorban álló brit cégek között van a London vízellátását adó Thames Water, valamint az országos áramvezeték-hálózatot működtető National Grid/Transco.

A The Times megjegyzi, hogy az amerikai hadseregtől a texasi Halliburton olajcég kapott fővállalkozói megbízást az iraki olajkúttüzek eloltására. Ez a döntés a lap szerint különösen ellentmondásos, mivel a vállalat élén korábban Dick Cheney jelenlegi amerikai alelnök állt, és a cég pénzzel támogatta a republikánusok választási kampányát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!