A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Váratlan és jelentős jegybanki kamatemelés

Vágólapra másolva!
Tovább gyengült a szerdai záróárfolyamához képest a forint csütörtök délig annak ellenre, hogy a jegybank a kormánnyal egyetértésben, azonnali hatállyal, 200 bázisponttal, 9,5 százalékosra emelte alapkamatát. A jegybank azután döntött így, hogy 270 forintot is adtak egy euróért a hivatalos kereskedés kezdete előtt. Délben egy euró 266 forint volt, míg az MNB 250 forint körüli euróárfolyamt tart kívánatosnak.
Vágólapra másolva!
László Csaba

Járai Zsigmond jegybankelnök és László Csaba pénzügyminiszter csütörtöki, közös sajtótájékoztatóján elhangzott: a pénzügyi tárca vezetője is részt vett a Monetáris Tanács rendkívüli ülésén, és egyetért, mind a döntéssel, mind pedig az árfolyam-politikával. Medgyessy Péter miniszterelnök is támogatásáról biztosította a kamatemelést: "a jegybank a kormányzattal teljes összhangban alakítja az árfolyam-politikát, és közös elkötelezettségünk az árfolyam stabilitásának megőrzése és az infláció csökkentése" - áll a kormányfő csütörtöki közleményében.

Járai Zsigmond a döntés hátteréről elmondta: a befektetők elbizonytalanodása a forint gyengüléséhez vezetett, és a piacnak azonnali, konkrét jelzésre volt szüksége.

Járai Zsigmond jegybankelnök korábban többször úgy nyilatkozott, hogy az idei és a 2004-es inflációs célok 250 forintos euróárfolyammal érhetők el, és ennek érdekében az MNB kész kamatot emelni. A Monetáris Tanács bízik abban, hogy ezzel a kamatszinttel néhány hónapos távlatban elérhető, hogy a forint árfolyama az inflációs célok eléréséhez szükséges szintre erősödjön - áll a testület hivatalos a jegybank honlapján megjelent közleményében. Az MNB idei év végére vonatkozó inflációs célja 4,5, a 2004. év végére pedig 3,5 plusz-mínusz 1 százalék.

László Csaba elmondása szerint előreláthatóan 2004 májusában vagy júniusában csatlakozik hazánk az eurózóna előszobájának tekintett ERM II-es árfolyamrendszerhez, várhatóan 250-260 forintos euróárfolyammal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!