A Kospi tőzsdeindex 5,5 százalékkal gyengült, míg a von értéke 1 százalékkal esett a dollárhoz képest, miután a dél-koreai parlament gyakorlatilag leváltotta a 13 hónapja hatalmon lévő Ro Mu Hjon államfőt.
Az ország történelmében első alkotmányos vádeljárási indítványt azért nyújtotta be az ellenzéki Nagy Nemzeti Párt az elnök ellen, mert Ro véleményük szerint megsértette a választási törvényt, amikor a mostani parlamenti többséggel szemben egy kis liberális párt támogatására szólította fel a szavazókat az áprilisi választásokon. Az elnök kijelentését később nem volt hajlandó visszavonni.
Az alkotmányos vádeljárás nyomán az elnök megbízatását addig felfüggesztik, amíg ügyében nem dönt az alkotmányíróság.
A BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint az ország politikai stabilitása csak a voksolás után tér vissza, így addig a tőke- és a devizapiacon is bizonytalanság uralkodhat.