A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Európa kapujában némi forinterősödés

Vágólapra másolva!
Enyhén emelkedett a hazai fizetőeszköz árfolyama pénteken reggel a bankközi devizapiacon. A forint nyitás után 10,61 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, mintegy 34 bázisponttal erősebben a csütörtöki helyzeténél. A dollár nemzetközi viszonylatban gyengült, így Budapesten is esett az árfolyama.
Vágólapra másolva!

Egy eurót pénteken a piac nyitása után 252,25/55 forint között cseréltek a bankközi, ami egy forinttal olcsóbb szint a csütörtök délutáninál. A nyitást követően a kereskedők csendes piacról számoltak be, a forint annak ellenére tartotta helyzetét, hogy a lengyel zloty és a cseh korona ismét gyengülésnek indult. A régióból történő pénzkivonásnak a forint csütörtökön nem tudott ellenállni.

Pénzváltóhttp://origo.eco.hu/bank/penzvalto/penzvalto.php

Az Egyesült Államokban a bruttó hazai össztermék (GDP) növekedése - január és március közötti időszakban - éves szinten 4,2 százalék volt, ami jóval alacsonyabb az elemzők által prognosztizált 5 százaléknál. A dollár az euróval szemben ennek hatására gyengült a nemzetközi devizapiacon, Budapesten a dollárral pénteken 210,88/211,22 forint között kereskedtek, a csütörtökön reggel látott 214 forint fölötti árfolyamokkal szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!