Növekvő turisztikai bevételek

Vágólapra másolva!
Az idegenforgalomból származó bevételek az idei év végére elérhetik a 4 milliárd eurót a tavalyi 3,7 milliárd után - mondta Budai Zoltán, a gazdasági tárca turisztikai helyettes államtitkára kedden. A Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai szerint az év első öt hónapjában a turizmus devizabevételei megközelítették az 1,5 milliárd eurót, ami 16,5 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.
Vágólapra másolva!

Budai Zoltán elmondta: a folyó fizetési mérleg egyenlegének javításához az ágazat az idén az első öt hónapban 929 millió euróval járult hozzá. A turizmus aktívuma 13,3 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának értékét, 23,9 százalékkal a külkereskedelmi, és 98,1 százalékkal a folyó fizetési mérleg hiányát.

Az első öt hónapban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégforgalom 2,9 százalékkal 5,1 millió vendégéjszakára nőtt, ami a külföldi vendégéjszakák 7,3 százalékos növekedéséből és a belföldi kereslet 2,5 százalékos csökkenéséből adódott. Az átlagosnál magasabb, 25 százalékos volt a növekedés az ötcsillagos szállodákban, amelyekben 313 ezer vendégéjszakát regisztráltak.

A forint elmúlt napokban bekövetkezett árfolyam-gyengülése csökkentette a negatív hatásokat azoknál a turisztikai vállalkozásoknál, amelyeknél nyereségkiesést okozhatott a forint erősödése - jelentette ki a helyettes államtitkár.

Budai Zoltán szerint a forint árfolyamának erősödése az idei szezonban nem csökkenti a németek és az osztrákok Magyarország iránti érdeklődését, de a jövő évi szerződéskötésekkor már éreztetheti hatását. A helyettes államtitkár úgy vélte, hogy a német és az osztrák turisták számára Magyarország még mindig olcsó. A májusi osztrák kimutatások szerint 100 schilling vásárlóértéken számítva Magyarországon 223 schillinget ér, a németek számára pedig az ország csaknem 30 százalékkal olcsóbb, mint hazájuk.

A tájékoztatón elhangzott: a magyar gyógyszállókban az év első öt hónapjában 476 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ami a magyarországi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák 9,3 százaléka. A vendégek 65 százaléka, mintegy 311 ezer látogató külföldről érkezett. A gyógyszállók szállásdíj-bevételei az első öt hónapban 3,118 milliárd forintot tettek ki, aminek 83 százalékát a külföldi turisták fizették.

(MTI)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium

Magyar Nemzeti Bank

Korábban:

Kevesebb vendég a Balatonnál
(2001. július 16.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!