A forint erősödése 30 milliárdos veszteséget okozhat az élelmiszeriparnak

Vágólapra másolva!
A forint felértékelődése miatt az élelmiszeripari cégek exporton keletkezett árvesztesége eddig elérte a 7,5 milliárd forintot - közölte Piros László, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének főtitkára. A veszteségeket elsősorban a hús-, a baromfi-, a konzerv-, a hűtő-, a növényolaj- és a boripart érintik, mivel ezek az ágazatok adják az élelmiszerexport mintegy háromnegyedét.
Vágólapra másolva!

A főtitkár elmondta: a forint erősödése miatt az élelmiszeripari cégek az év végéig várhatóan mintegy 30 milliárd forintos kiviteli veszteséget lesznek kénytelenek elkönyvelni.

A magyar élelmiszerexport értéke tavaly elérte az 1,6 milliárd dollárt. A kivitel értéke az idén várhatóan 1-2 százalékkal bővül, de az év első öt hónapjában az 3 százalékos visszaesést regisztráltak, ami a szövetség szerint az év hátralévő részében kiegyenlítődik.

A magyar élelmiszeripar múlt évi teljes árbevétele mintegy 1700 milliárd forint volt, ami az idén előreláthatólag 2000 milliárd forintra nő. Az árbevétel 20 százalékát az exportból származik.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!