Leépít és átszervez a Swissair

Vágólapra másolva!
Három évre szóló átalakítási és feltőkésítési programba kezd a pénzügyi gondokkal küszködő svájci Swissair légitársaság. A tervet a cég papírjának meredek árfolyam-emelkedésével honorálta hétfőn a piac.
Vágólapra másolva!

A hétfői zürichi bejelentés szerint az azonnali hatállyal elkezdődő program első lépéseként Swiss Air Lines név alatt teljesen integrálják a Swissairt és regionális leányvállalatát, a Crossairt, összehangolják a két cég flottabeszerzéseit, valamint eladási, ügyfélszolgálati és adminisztratív tevékenységét. A két cég mindazonáltal megtartja saját márkanevét.

A terv szerint 25 százalékkal leépítik a Swissair hosszú járatú légiflottáját. A Swissair emellett 3 ezer alkalmazottat elbocsát 30 ezer fős globális utasellátó cégétől, a Gate Gourmet-től. A leépítés elsősorban a vállalat észak-amerikai részlegét érinti.

A jelenleg 72 ezer embert foglalkoztató svájci légitársaság már augusztusban, a szeptember 11-i amerikai terrortámadás előtt bejelentette hosszú távú légijáratainak 8 százalékos csökkentését, ami ezer alkalmazott elbocsátásával járt.

A Swissairre az utóbbi hónapokban mind nagyobb pénzügyi nyomás nehezedik, miután tavaly a sikertelen terjeszkedési stratégia 2,9 milliárd svájci frankos veszteséghez vezetett. A cég jelenleg 15 milliárd frankos adósságheggyel küszködik.

(MTI)

Ajánlat:

Swissair

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!