Erősödnek a nagybankok

Vágólapra másolva!
A hitelintézeti szektor az első félévében 52 százalékkal több nyereséget ért el, mint egy éve. A profit döntő részét a nagybankok termelték ki. Ez nem véletlen, hiszen ők folyósítják a hitelek 75 százalékát és őrzik a betétek több mint 80 százalékát - olvasható ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adataiból.
Vágólapra másolva!

A 11 magyarországi nagybank könyvelte el félévkor a teljes bankszektor adózott profitjának több mint 83 százalékát, összesen 63,3 milliárd forintot. Ez meghaladja mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedésüket, ami az elmúlt hat hónapban tapasztalt kisebb csökkenés ellenére még mindig meghaladja a 75 százalékot. A nyolc közepes méretű bank is vesztett pozíciójából. A teljes bankszektor 8904,76 milliárd forintos mérleg-főösszegéből 12,8 százalékkal részesedtek. Az adózott nyereségnek viszont ennél kisebb, mindössze 8,6 százalékát mondhatták magukénak. A bankcsoportok közül egyedül a 10 kisbanké növelte aktivitását a piaci átlag felett, így részesedésük az elmúlt félévben 6,2-ről 7,4 százalékra emelkedett. A szektor adózott eredményéből azonban csak 2,8 százalékkal részesednek. A saját tőkéhez és az eszközhöz viszonyítva is a nagybankok érték el a legmagasabb jövedelmezőséget.

A hitelek bankcsoportok közötti aránya nem módosult, változatlanul a nagybankok folyósítják a hitelek 75 százalékát. A betéteknél viszont kis mértékben csökkent a súlyuk, habár a lakossági és a vállalati ügyfelek még mindig náluk helyezik el pénzük 84,6 százalékát. A kisbankok erősödése a betéteknél annak köszönhető, hogy a hét nyereséges nagybank jelentős mértékben visszafogta betéti kamatait. Átlagosan 5,42 százalékot fizettek ügyfeleiknek, míg a kisbankok 6,6 százaléknál maradtak.

A félév során a bankszektor átlagos kamatmarzsa - a nagybankok kamatcsökkentése következtében - az előző év közepén mért 3,92 százalékról 4,15 százalékra nőtt.

A bankok működési költségei az első negyedévben még 7,1 százalékkal, a másodikban már az inflációt meghaladóan, 12,9 százalékkal növekedtek.

Az értékvesztés és kockázati céltartalék állomány 28,4 milliárd forinttal csökkentette a bankok eredményét. A nagybankok 25,7 milliárd forinttal növelték ezt az elmúlt félévben, míg a kicsik és a közepesek csökkentették.

Vonczem Gabriella

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Az Üzleti Negyed Bank rovata

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!