A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Az euró eredményei elmaradnak a várttól

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint az euróövezetbeli pénzügyi integráció sikeres ugyan, de az eredmények elmaradtak a várttól.
Vágólapra másolva!

Horst Köhler az EU pénzügy- és gazdasági minisztereinek lakeni nem hivatalos találkozóján, pénteken azt mondta: az euró sikeres abból a szempontból, hogy figyelemre méltóan rövid idő alatt nagy, stabil gazdasági és pénzügyi térséget teremtett. Az előzetes remények szerint azonban a valutauniónak nagyobb ütemű gazdasági növekedéshez és munkahely-gyarapodáshoz kellett volna vezetnie - tette hozzá a Reuters idézete szerint IMF vezetője.

Köhler azt mondta: kezd aggódni amiatt, hogy az árfolyammegkötések megszűnése inkább csökkentette, semmint növelte a szerkezeti reformok iránti elkötelezettséget.

A valutaalap első embere szerint az euró megszületése óta alulértékelt. - Akár tetszik ez Európának, akár nem, sok európai és más befektető még mindig az amerikai gazdaságot tartja vonzóbb befektetési terepnek - mondta Köhler, megjegyezve, hogy az euró értéke még az amerikai recesszió beköszöntével sem indult növekedésnek.

Az IMF-igazgató szerint az EU-nak még sokat kell tennie a gazdasági integráció kiteljesedéséért; főleg a pénzügyi és az energiaszektorban van szükség még korlátok lebontására.

(MTI)

Ajánlat:

EURÓ
(Az Üzleti Negyed euró-melléklete)

Euróváltó

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!