<P class="MsoNormal">Veszélyben a HP-Compaq fúzió

Vágólapra másolva!
Egyre valószínűtlenebb, hogy megvalósul a Hewlett-Packard (HP) elnökasszonya által vezérelt Compaq-átvétel. A két cég egybekelését a HP alapítóinak örökösei által felügyelt alapítványok gátolhatják meg.
Vágólapra másolva!

A Hewlett Packardban több mint félmillió részvényt birtokló Matrix Asset Advisors után több, az alapítók örököseinek kezében lévő részvényesi csoport utasította el a HP és a Compaq tervezett fúzióját. Legutóbb a David and Lucile Packard Foundation utasította el a HP terveit, így egyre valószínűbb, hogy elmarad a technológiai szektorban eddig példátlan méretű házasság.

Ha az alapítók örököseinek szava elutasításra ösztökéli a többi részvényest is, az mindkét cég életében meghatározó változásokat hozhat. Szakértők biztosra veszik, hogy a HP elnökasszonyának mennie kell a fúzió meghiúsulása esetén, ennél is biztosabb, hogy a HP 675 millió dollárt fizet a hoppon maradt partnernek.

A részvényesi ellenállás dacára a HP hivatalos közleményei továbbra is az egyesülési procedúra minden áron való folytatásáról szólnak. A társaság elnöke, Carly Fiorina igyekszik maga és terve mellé állítani a társaság kisebb-nagyobb tulajdonosait, ám ha ez sikerül is neki sem biztos a siker. Az amerikai és európai versenyhivataloknak ugyancsak lesz néhány szava a két óriás egyesüléséhez, az európai versenyfelügyelet pedig még hivatalos értesítést sem kapott az ügyletről.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Hewlett Packard

Compaq

Korábban:

Egy fő részvényes is ellenzi a HP-Compaq fúziót
(2001. október 16.)

Előremenekülés: HP-Compaq fúzió
(2001. szeptember 4.)


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!