Ukrajnában 160 százalékkal nőtt a mobilosok száma

Vágólapra másolva!
Az ukrán mobiltelefon-előfizetők száma az elmúlt évben közel 2,25 millióra nőtt, ami 160 százalékkal több az egy évvel korábbi értéknél. Ukrajna két lenagyobb mobilszolgáltatója, a UMC és a Kijevsztar-GSM az ország területének 45, illetve 31 százalékát fedik le szolgáltatásakkval, és előfizetőik száma összesen 2,135 millió főt tesz ki. A többi előfizetőn három másik szolgáltató osztozik.
Vágólapra másolva!

Ukrajnában tavaly 160 százalékkal nőtt a mobiltelefon-előfizetők száma, és számuk elérte a 2,25 milliót.

Andrij Hunder, a UMC vegyesvállalat szóvivője az Interfax-Ukraina hírügynökségnek elmondta, hogy 2001 végére a cég előfizetőinek száma elérte az 1,035 milliót, ami 130 százalékos növekedésnek felel meg az előző évihez viszonyítva. A UMC NMT-450-es, illetve GSM 900 és GSM 1800 szolgáltatásokat biztosít, és Ukrajna területének mintegy 45 százalékát fedi le.

A Kijevsztar-GSM több mint 1,1 millió előfizetővel rendelkezik, 260 százalékkal többel, mint egy évvel korábban. GSM 900 és GSM 1800 szolgáltatásai a 48 milliós lélekszámú ország területének mintegy 31 százalékát fedik le.

A három másik mobiltelefon-szolgáltató, a Golden Telecom, az Ukrajinszkije radioszisztemi és a DCC - több mint 100 ezer előfizetővel rendelkezik. Előfizetőik száma egy év alatt mintegy 10 ezerrel nőtt.

(MTI)


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!