Kormányrendelet mentesíti a kancelláriaminisztert

Vágólapra másolva!
Több tízmilliárd forintos, biztos veszteséget hozó kiadást okozhat az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) a csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárás alatt lévő mezőgazdasági szövetkezetek üzletrészeinek kifizetése - írja a Világgazdaság. Az üzletrészeket piaci alapon kell megvennie, miközben azoknak az esetek zömében már semmilyen értékük nincs. A bankot felügyelő kancelláriaminisztert ezért a kormány külön rendeletben mentesítette a felelősség alól.
Vágólapra másolva!

Az MFB a vétel kapcsán olyan akciót bonyolít le, amelynél előre tudja, hogy a befektetések megtérülésére az esetek zömében még részlegesen sincs esély. Az ilyen vétel pedig alapvetően ellentétes a pénzintézetek működését szabályozó törvényi előírásokkal.

A lap információi szerint az MFB erre hivatkozva nem kívánta felvállalni a vásárlást. A kormány ugyanakkor nemrégiben olyan rendeletet hozott, amellyel az állami bankot és a felvásárlási utasítást kiadó, tulajdonosi joggyakorlással megbízott kancelláriaminisztert gyakorlatilag mentesíti a felelősség alól.

Szakértők a Világgazdaságnak úgy nyilatkoztak, hogy jelenleg mintegy 150-200 szövetkezet áll csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárás alatt, és az ott levő üzletrészek névértéke 10-15, más becslések szerint pedig 35-40 milliárd forint.

A lap úgy tudja, hogy a miniszterelnök szerdai, ezzel kapcsolatos bejelentése váratlanul érte az MFB-t és a földművelési tárcát is: egyik intézmény sincs felkészülve az akció lebonyolítására.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

MFB

Korábban:

Használt lakáshitel 6 százalékos kamat alatt
(2002. február 27.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!