Sikeres a szlovák SPP gázcég privatizációja

Vágólapra másolva!
A Gaz de France, a Ruhrgas és a Gazprom által alkotott konzorcium ajánlata felelt meg a szlovák kormány feltételeinek az állami tulajdonban lévő SPP gázmonopólium magánosítására kiírt pályázaton. Az egyetlen beérkezett ajánlatban a konzorcium 2,7 milliárd dolláRT ajánlott a stratégiai jelentőségű társaság 49 százalékos tulajdonrészéért. Az SPP a legfontosabb gázszállító Oroszország és Nyugat-Európa között. 
Vágólapra másolva!

A szlovák SPP gázmonopólium 49 százalékára és irányítási jogára kiírt pályázatra érkezett egyetlen ajánlat megfelelt a kormány kívánalmainak - közölte kedden a Credit Suisse First Boston (CSFB) befektetési bank, a szlovák kormány tanácsadója a gázipari cég privatizációjában. Várhatóan péntekre befejeződnek a bank és a konzorcium közötti egyeztetések az adásvételi szerződésről - mondta a bank szóvivője Pozsonyban.

Az egyetlen érvényes ajánlatot, számos érdeklődő visszalépése után, a Gaz de France, a német Ruhrgas és az orosz Gazprom konzorciuma adta be. Információk szerint a kínált ár megközelíti a 3 milliárd dollárt.

Az SPP a Gazprom után a második legnagyobb gázipari cég Európában. Stratégiai jelentősége miatt 51 százalékát állami tulajdonban tartják, a jövendő kisebbségi tulajdonos azonban a vezetésben többséget birtokolna. A szlovák állam csak akkor élne vétójogával, ha valamilyen döntés a nemzeti érdekeket sértené.

A cég a fő gáztovábbító Oroszország és Nyugat-Európa között - a Nyugat-Európába exportált összes orosz földgáz 70 százalékát szállítja -, és egyben Szlovákia legnagyobb értékű vállalata. Az SPP évente 90 milliárd köbméter orosz gázt továbbít nyugatra. A cég 1,3 millió hazai fogyasztót szolgál ki.

Az SPP értékesítési igazgatója, Dusan Randuska kedden úgy vélte, a mostani privatizáció segíteni fog a cég stabilizálásában, megerősíti szerepét a gázszállításban és felkészíti az SPP-t a liberalizálásra. A stratégiai befektetőnek szavatolnia kell, hogy az SPP a liberalizált hazai piacon is megőrizze pozícióját, habár nem zárható ki, hogy egyes fogyasztók külföldi ellátót választanak - hangsúlyozta. Miközben a Gazpromnál az új csővezetéket tervezik, az SPP-nek meg kell győznie az orosz gázipari vállalatot, hogy a vezeték szlovák szakaszának megerősítése mind gazdaságilag, mind stratégiailag hasznos - mondta Randuska.

(MTI)

Ajánlat:

SPP

Korábban:

A Gazprom: harc a szlovák piacért
(2001. november 13.)

Magánosítják a legnagyobb szlovák cég egy részét
(2001. október 19.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!