Az Allianzé a Dresdner Bank

Vágólapra másolva!
A német Allianz AG Holding biztosítási csoport hétfőn közölte, hogy már 92 százaléka van a Dresdner Bankban, a harmadik legnagyobb pénzintézetben, és július 23-áig 95 százalék feletti részesedés megszerzésével befejezi az akvizíciós folyamatot. Az Allianz biztosra veszi az Európai Bizottság e hétre várható jóváhagyását, és már meg is kezdte a két pénzügyi csoport integrálását.
Vágólapra másolva!

A tavasszal bejelentett tranzakció 29 milliárd euróra értékeli a Dresdnert. Az Allianz hivatalosan májusban terjesztette elő ajánlatát, amelyben egy saját részvényt és 200 euró készpénzt ajánlott minden 10 Dresdner-papírért a befektetőknek. Az ajánlat pénteken zárult. Pénteken az Allianz papírja 1,08 százalékos veszteséggel 321 eurón, a Dresdneré 2,33 százalékos eséssel 51,05 eurón zárt; a hétfő délelőtti kereskedésben mindkét részvény előző zárója körül mozgott, minimális veszteségekkel. A Dresdner a fúzióval kiesik a frankfurti értéktőzsde irányadó Dax-30-as indexéből, miután teljesült az ehhez szükséges, minimum 85 százalékos részvényátvétel.

Az Allianz a múlt héten közölte: annyira biztosra veszi az Európai Bizottság jóváhagyását, hogy már meg is kezdte a két pénzügyi csoport integrálását. A brüsszeli végrehajtó testület várhatóan a héten közli döntését; előzetes feltételei között szerepelt, hogy az Allianz és a Munich Re müncheni viszontbiztosító közötti kereszttulajdonlásokat 20 százalékos felső határra kell csökkenteni.

Német pénzügyi körökben már márciusban tényként kezelték azt a feltevést, hogy az Allianz biztosító átveszi a Dresdner Bankot, amelyből addig 22 százalékkal részesedett. Korábban is próbálkoztak már a két cég összevonásával pénzügyi szövetség keretében, de ezek a kísérletek ugyanúgy kudarcba fulladtak, mint a Dresdner Bank és a Deutsche Bank tavaly tervezett fúziója. A Deutsche-Dresdner ügyletben szintén fontos szerep jutott volna az Allianznak is, amely a két bank egybeolvadása után megszerezte volna a Deutsche Bank kis ügyfeleit kiszolgáló DB 24-et, valamint a DWS befektetési bankot. Cserébe az Allianz átadta volna a Dresdner Bankban birtokolt 22 százalékos pakettjét a Deutsche Banknak.

Az Allianz és a Dresdner komoly hosszú távú költségmegtakarítást vár a fúziótól. Az előrejelzések szerint az éves adózatlan szinergia-hozadék 2007-től 1,08 milliárd euró lesz, ugyanakkor a teljes átalakítási költségek 2006-ig nem fogják meghaladni a 375 millió eurót. A csoport, amely az Allianz neve alatt fog működni, hasznot remél abból, hogy "egyablakos" ügyintézéssel elérhető pénzügyi szolgáltatási csomagot tud majd kínálni ügyfeleinek - írta a Dow Jones gazdasági hírszolgálat.

A csoport a fúziótól pozíciója erősödését várja az olyan komoly növekedési lehetőségű piacokon is, mint a nyugdíjpénztárak és az alapkezelés. Az egyesült cég ezer milliárd euró feletti vagyont fog kezelni, s világszerte 50 millió ügyfele lesz. Ki akarja használni azt is, hogy a német kormány az idén radikális nyugdíjreformba kezdett, amely az állami finanszírozású nyugdíjrendszert több magánszektorbeli elemet tartalmazó rendszerrel váltja fel.

(MTI)

Ajánlat:

Allianz

Dresdner Bank

Korábban:

Jóváhagyták az Allianz-Dresdner fúziót
(2001. április 1.)

Az Allianz átveszi a Dresdner Bankot
(2001. március 29.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!