A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:00AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl

Franciaországban is drágulást okozott az euró

Vágólapra másolva!
Két év alatt megközelítően 10 százalékkal drágultak a mindennapi fogyasztási cikkek Franciaországban, állapította meg az UFC fogyasztóvédelmi egyesület, amihez nagyban hozzájárult az euró bevezetése. Az UFC új jelentése cáfolja a francia statisztikai hivatal hivatalos adatát: ők 1,6 százalékos tizenkét havi inflációt jelentettek júliusra.
Vágólapra másolva!

Az UFC új kiadványában más árucsoportot vizsgált, mint a statisztikai hivatal. A fogyasztóvédelmi szervezet sem a benzin-, sem a gépkocsi árakat, sem az acélszerkezetek piaci forgalmi értékét nem tette bele 55 ezer terméket tartalmazó fogyasztói kosarába, amely a franciák rutinszerű, mindennapos vásárlásaiban rendszeresen előforduló árucikkek értékének változását vetette össze 2000 novembere és idén június között.

Becslésük szerint a legalapvetőbb termékek ugrásszerűen megdrágultak az euró idei bevezetés óta, különösen a tavaly novembertől márciusig érvényben volt árstop feloldása után. Az adatokat több mint ezer szupermarket pultjairól gyűjtötték össze.

Az UFC elsősorban a sajtpiacon, például a közkedvelt camembert, illetve a tésztafélék, a pékáruk, a tisztító- és szépítőszerek, az olivaolaj és számos szolgáltatás tekintetében ért tetten 5-10 százalékos árszökkenést. Számítása szerint 2000 végétől az idei év végéig átlagosan 10 százalékos lesz az árnövekedés, de vannak olyan cikkek, amelyek két év alatt 15-30 százalékkal drágultak. A Herta kolbász például 33 százalékkal drágult, a Garnier sampont 18 százalékkal kínálják többért.

Egy közvélemény-kutatás emellett az új pénzzel való megbarátkozás nehézségeit is feltárta. A válaszadók közül csak 19 százalék képes nyolc hónap után gond nélkül euróban számolni, a többség - 41 százalék - attól tart, hogy évekre lesz szüksége, amíg megszabadul a frankra visszaszámolás mankójától. A franciák 48 százaléka igényli, hogy az euró mellett még sokáig tüntessék fel az árcédulákon a megvásárolt holmi frankértékét is. Eredetileg csak júniusig volt kötelező a kétféle ár egyidejű jelzése. Az euró bevezetése után a német fogyasztók panaszkodtak leginkább a közös valuta okozta drágulás miatt, "teuro"-nak vagyis drága eurónak elnevezve a fizetőeszközt.

(MTI)

Ajánlat:

UFC

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!