Nem nő az adóügyek elévülési ideje

Vágólapra másolva!
Nem nő az adóügyek elévülési ideje mivel a pénzügyminiszter nem terjeszti a kormány és az Országgyűlés elé azt a javaslatát, amely egységesítené és 5-ről 8 évre emelné az adómegállapítás és végrehajtás elévülési idejét.
Vágólapra másolva!

László Csaba az elmúlt napok szakmai egyeztetésein meggyőződött arról, hogy a vállalkozások, az adótanácsadók és könyvelő-szakma képviselői a rendelkezés eredetileg elképzelt életbe lépéséig nem tudnának felkészülni egy ilyen értelmű jogszabály módosításra, mondta a Pénzügyminisztérium szóvivője, Máté Dániel.

A Pénzügyminisztérium ugyanakkor nem tett le arról, hogy a jövőben összehangolja az adó megállapításhoz és végrehajtáshoz való jogok elévülési idejét, mert ezek eltérő volta bonyolulttá teszi a jogalkalmazást - mondta a szóvivő. A tárca szakmai álláspontja az, hogy az elévülési idők harmonizációjába be kellene vonni a költségvetési támogatások igénybevételének és az adóvisszatérítések elévülési idejének 5-ről 8 évre történő emelését is.

Az egységes 8 éves határidő bevezetése azért is indokolt lenne, mert megegyezne az adócsalás elévülési idejével és a számviteli törvényben előírt iratmegőrzési idővel, a szóvivő szerint. A pénzügyminiszter ugyanakkor úgy látja, hogy a határidők összehangolását komoly szakmai előkészítésnek és az eredetileg tervezettnél hosszabb felkészülési időnek kell megelőznie, mondta Máté Dániel.

(MTI)

Ajánlat:

Adó - az Üzleti Negyed rovata

Pénzügyminisztérium

Korábban:

Nyolc év alatt évülhetnek el az adóügyek
(2002. szeptember 16.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!