Csökkenő autóeladások Nyugat-Európában

Vágólapra másolva!
Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) honlapján közzétett adatok szerint 8 százalékkal csökkent az új autók eladása Nyugat-Európában, az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. A gyártók a magas munkanélküliségi rátával és a csökkenő vásárlói bizalommal magyarázzák a piacvesztést.
Vágólapra másolva!

Hihetetlenül bizonytalanok a munkahelyek Európában - magyarázza Henrik Lier elemző - ebben a helyzetben az emberek nem kockáztatnak meg egy olyan mértékű beruházást, amit egy autó jelent.

Az autógyártók ez évre 4 százalékos piacvesztéssel kalkuláltak. Az első négy hónapban az arány 2,8 százalék volt, azonban májusban megindulta a zuhanórepülés: mostanra az európai autógyártók 8 százalékkal kevesebb gépkocsit adtak el, mint tavaly ilyenkor.

Az eladás-csökkenés legnagyobb vesztese a FIAT: 29,5 százalékkal kevesebb autót adtak el. Idén eddig 91 881 FIAT talált gazdát. Ráadásul csökkent a cég piaci részesedése is: az előirányzott 10 százalékhoz képest csak 7,2 százalékot teljesített az olasz gyártó.

A gyengülő eladások mellett is erősítette piaci részesedését a Volkswagen AG: 0,4 százalékot erősödve jelenleg 18,8 százalékon állnak. A két francia autógyár - bár a hazai piacon érzékeny veszteséget szenvedtek, erősíteni tudtak európai piaci részesedésükön: a Renault 0,4 százalékkal jelenleg 10, 8 százalék, a Peugeot-Citroen 0,5 százalékos emelkedéssel 15,2 százalékon áll. Ezzel az eredménnyel a francia cég Európa második legnagyobb autógyárává vált.

A luxusautók piacán nem tapasztalható olyan radikális vásárlószám-csökkenés, mint a tömegautó-kereskedelemben. Idén eddig a BMW a győztes, ezt a bajor cég elsősorban a Mini sikeres piaci szereplésének köszönheti. A cég jelenleg - 1,3 százalékos emelkedés után - 18,6 százalékon áll a kategória többi gyártója előtt.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

ACEA

Korábban:

A BMW lekörözte vetélytársait
(2002. július 10.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

A gyufacímkétől az online-hirdetésig


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!