Az ügyvédek járnak jól a Postabank-perben

Az egykori Postabank könyvvizsgálója ellen folyó perben egyelőre a magyar államot képviselő két ügyvédi iroda jár a legjobban. Még hosszú évekig számlázhatnak, miközben a vitázó felek is tudják, hogy feltehetően a peren kívüli egyezség lenne a legjobb. Kérdés ugyanis, hogy a végén visszacsorog-e még valami a költségvetésbe abból az irdatlan összegből, amelyet az állam tőkeemelésre és konszolidációra költött - írja a Manager Magazin. A Postabank-saga folytatódik.

Whiskyre invitálta Simor Andrást, a Deloitte elnök-vezérigazgatóját 2001 januárjában Bártfai Béla, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) közigazgatási államtitkára a Képviselői Klubba. A találkozó - amelyen részt vett még Bogdán Tibor, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda vezető jogásza - azért jött létre, hogy az üggyel hivatalból foglalkozó Bártfai közölje Simorral: a magyar állam kártérítési pert indított a Postabank könyvvizsgálói, köztük a Deloitte ellen. A találkozó rövidre és informálisra sikerült: "gesztusnak szántuk, mert nem akartuk, hogy az újságból tudják meg, bepereltük őket" - emlékezett vissza az egyik résztvevő. Az elfogyasztott italok bizonyos szempontból egy korszak végleges lezárását és egy új kezdetét jelezték.

A per

Az 1998 nyarán hivatalba lépő Orbán-kormány egyik első intézkedésével "eltakarította" a pénzintézet éléről a korábban teljhatalmú bankvezért, Princz Gábort. Az már menesztése pillanatában világos volt, hogy rövid időn belül megindul a nyomozás: milyen ügyletek okozták a Postabank horribilis hiányát, és kik felelősek az okozott károkért? A személyi kérdések és azon belül is Princz felelősségének megállapítása azonban csak a játszma egyik tétjének számított.

A másik kérdés az volt, "ki lesz hajlandó osztozni a valóságban is a cechen". Stumpf István kancelláriaminiszter 1998. november 12-i nyilatkozata az RTL Klub műsorában ebben az ügyben irányt mutatott, a kormányzat megvizsgálja a könyvvizsgáló felelősségét is. Az utalás a bank hivatalos könyvvizsgálójára, az akkor még a "nagy hatokhoz" tartozó Deloitte and Touche (D&T) Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-re vonatkozott. (Azóta különböző összeolvadások miatt már csak négy nagy nemzetközi auditor cég létezik, az úgynevezett Big Four, és a D&T Deloitte-ra rövidítette a nevét.)

A jó két évvel később, 2000-2001 fordulóján megindított eljárás azonban már a Postabank 1994- 1998 közötti mérlegeit auditáló könyvvizsgáló cégek ellen indult, amelyek idősorrendben a Prudentia Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft., az Arthur Andersen Adó- és Vezetési Tanácsadó Kft., illetve a Deloitte and Touche Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. voltak. A felperes magyar állam keresetében a pénzintézet feltőkésítésére és konszolidációjára költött több mint 170 milliárd forintos kár megtérítését kérte a bíróságtól. "A világon máshol is felelősségre vonják a könyvvizsgálókat, tőzsdei cégek esetében időnként a bukta 100 százalékát is rájuk verhetik, nem tőzsdei cégeknél pedig a felróhatóság arányában oszlik meg a felelősség" - mondta egy, az ügyet közelről figyelő forrásunk indokként.

Az eljárás magyarországi megindulása egyébként egybeesett az Egyesült Államokban ekkor kipattant Enron-üggyel. Könyvvizsgálójukat, az Arthur Andersent később "elmeszelték", ezután vonult ki világszerte a piacról, illetve egyes részei versenytársaiba olvadtak be.

Az első tárgyalást 2001. július 7-én tartotta a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma, a következőt novemberben, aztán pár évre "leült" az ügy. A felperes magyar állam képviseletében a PM idén megsürgette a Tőkés Géza bíró által vezetett grémiumot, így született meg május 31-én az elsőfokú, közbenső ítélet. Ez azt jelenti, hogy csak a per tárgyának egy részében született érdemi döntés, nevezetesen a felelősség megoszlásának kérdésében, a per értékében nem. Eszerint a magyar állam és a Deloitte ötven-ötven százalékban felelős a keletkezett kárért, de hogy ez az összeg mekkora, az továbbra is nyitott kérdés. Az eljárás egyébként, az ítélethirdetés kivételével, végig a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott, bank- és üzleti titokra való hivatkozással, és kérésünkre még az ítélet szövegébe sem engedtek betekintést. A bíróság a perből "kiszedte" a másik két könyvvizsgáló céget, így azok ellen az eljárás megszűnt.

Simor András a HVG-nek az ítélethirdetés után úgy nyilatkozott, hogy "a bíróság pusztán azért tett különbséget a könyvvizsgálók között, mert a másik kettő képtelen lenne bármekkora kár megfizetésére" (HVG, 2005/23.). A Manager Magazin által megkérdezett jogászok szerint azonban a Deloitte felelőssége a keletkezett kár tekintetében sokkal inkább megáll, mint a másik két cégé. A lap megvizsgálta, hogy alátámasztható-e ez a vélekedés, és vajon milyen érvei vannak az alperes Deloitte-nak.

Kísért a múlt

1992-től, a bajok kezdetétől egyre erősödtek azok a hangok, amelyek kritizálták a postabank gyakorlatát, hogy egy ekkora méretű és jelentőségű pénzintézet mérlegeit nem egy nemzetközi könyvvizsgáló, hanem a Prudentia képviseletében - a tavaly elhunyt - Perjés Sándor könyvvizsgáló hitelesítette aláírásával egészen 1996-ig. A pénzintézetet az állam 1988 júniusában 2,2 milliárd forint alaptőkével hozta létre, de a cég alig négy év alatt mintegy 10-15 milliárd forint nagyságrendű kétes követelésállományt halmozott fel. Ekkor vissza kellett volna fognia növekedését, ám ehelyett előremenekült, és tovább növekedett.

1996 végén a bank ötven legfőbb hitelfelvevője a teljes kölcsönállomány több mint kétharmadát tette ki. Ez a koncentráció kockázatosnak bizonyult, miközben az eszközök kockázatát kifejező, úgynevezett tőkemegfelelési mutató végig alatta maradt a törvényesen előírt 8 százaléknak. A híre szakmai körökben egyre rosszabb lett, mivel Princz Gábor a legfontosabb döntéseket valódi tulajdonosi ellenőrzés nélkül maga hozta.

Az 1997 februárjában kitört betétesi pánik során mintegy 70 milliárd forintot vontak ki a bankból. Ekkor már virágzott az a gyakorlat, amelynek révén a kihelyezett rossz hiteleket úgynevezett kreatív könyveléssel semmire sem jó befektetésekké alakították, és ez vezetett ahhoz, hogy 1998-ra jószerivel a pénzintézet teljes vagyona elúszott, és az államnak 152 milliárddal kellett konszolidálnia a bankot (Magyar Narancs, 2004/44.). E végösszeg ismeretében egyértelmű, hogy nem közömbös: milyen alaposan és mekkora teammel dolgozik a könyvvizsgáló, és milyen mértékű kárért tud - akár saját vagyonával is - helytállni.

Simon András:A Postabank volt auditora bátran nyelvet ölthet

Az auditor cégek azért is dolgoztatnak nagy teamekkel, hogy minél inkább ki lehessen küszöbölni az egyes ember befolyását. Ennek fontosságát a korabeli bankfelügyelet és az állam is felismerte egy idő után: 1996-ban az ugyancsak a "nagy hatokhoz" tartozó Arthur Andersen vizsgálódott a pénzintézetnél, és egy szigorúan bizalmas jelentést tett le Tarafás Imre felügyeleti elnök asztalára, amelynek megállapításai számos ügylet kockázataira felhívták a figyelmet, egy alárendelt kölcsöntőkeügyletet pedig egyáltalán nem akartak elfogadni. Ekkor az Arthur Andersen elvégezte a bank nemzetközi szabványok szerinti auditálását is, ám mivel "időközben összeveszett a menedzsmenttel, ezt nem fogadták el" - mondta egy, az ügyletet jól ismerő forrásunk, így abban az évben - ekkor utoljára - "még Perjés Sanyi bácsi írta alá a szolid nyereséget tartalmazó, magyar szabványok szerinti mérleget".

Mások viszont úgy tudják, az Arthur Andersen aláírta a mérleget, és csak annyira hívta fel az állam figyelmét bizonyos kockázatos ügyletekre, amennyire "egy, a belvárosban a forgalommal szemben 120-szal száguldó autóra azt mondanánk, lehet, hogy meg kellene állítani". Egy biztos: az Arthur Andersen bankfelügyeleti jelentése, valamint az általa elkészített audit soha nem került nyilvánosságra. Így azt, hogy aláírták-e vagy sem, illetve ellátták-e korlátozó záradékkal, csak az érintettek tudják.