A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Kötelező: 82 százaléknak megéri váltani

Vágólapra másolva!
A kötelezővel rendelkezők 82 százaléka tud megtakarítást elérni azzal, ha az idén biztosítót vált. Komolyabb, azaz évi 6 ezer forint feletti összeget spórolhat a 3,6 millió gépjármű tulajdonos 62 százaléka. Mindezek alapján nem véletlen, hogy már az első héten háromszor többen váltottak biztosítót mint 2004-ben, akiknek a legalacsonyabb díjkategóriában az átlagos díja 4 ezer forinttal 36 ezer forintra csökkent.
Vágólapra másolva!

Az autótulajdonosok lassan megszokhatják, hogy ha itt a november, akkor az összes biztosítótársaság öldöklő harcba kezd kegyeikért, és a társaságok egymást túllicitálva harsogják nyilatkozataikban, és fizetet hirdetéseikben a kedvezőbbnél kedvezőbb díjaikat, a nagyobbnál-nagyobb kedvezményeket.

A 3,6 millió gépjármű tulajdonos nem panaszkodhat, hogy az információt szűkösen mérné az írott és elektronikus média, de a túlzott információáradatban könnyen elveszik a lényeg, és a kevésbé fontos részletek felnagyításával eltűnik a fogyasztó számára fontos információ.

Összeállításunkban arra teszünk kísérletet, hogy objektíven összefoglaljuk mit érdemes a kötelező biztosításról tudni, és eloszlassuk a félreértéseket.

A díjak

Az első ilyen félreértés rögtön a díjakkal kapcsolatos. A kedvezmény rengeteg láttán, akár azt is hiheti a fogyasztó, hogy egyedi alku tárgya, hogy mennyit kell fizetnie, és ha felkeresi a biztosítótáraság fiókját, ott válogathat a kedvezmények között. Ez a jelenlegi rendszer szerint, nem lehetséges. A kötelező biztosítás díját, minden társaságnak október 31-ig kell meghirdetnie, két országos napilapban, az Interneten és elérhetővé kell tenni az ügyfélszolgálat irodákban. Az így közzétett díjakon év közben nem módosíthatnak a biztosítók, még akkor sem ha az üzleti érdek, vagy a kárhányad alakulása ezt indokolttá tenné. Komoly kihívás a biztosítóknak olyan tarifát alkotni - a konkurencia díjainak ismerete nélkül - ami lehetővé teszi üzleti terveik megvalósulást, és a versenyképesség megőrzését.

Bár a biztosítókat semmi nem kötelezi arra, hogy az ügyfeleket egyenként levélbe kiértesítsék a jövő évi díjakról, ezt a legtöbb társaság - egyfajta szokásjog alapján - megteszi. A díjértesítők kiküldésének időpontja sincs szabályozva, így lehet, hogy csak november második felében-végén kapják kézhez az ügyfelek, ezzel viszont lerövidül annak eldöntésére rendelkezésre álló idő, hogy válta vagy marad a jelenlegi biztosítónál.

Ezért, aki biztosra akar menni, nem árt ha idejében tájékozódik, az immáron 12 biztosító ajánlatait illetően. Könnyű dolguk van az Internet hozzáféréssel rendelkező autósoknak, hisz a már évek óta működő biztosítási kalkulátorok gyors és pontos tájékoztatást adnak, és a biztosítóváltás - egyébként bürokratikus - procedúrája is nagyon egyszerű a netes kötés esetén.

A szolgáltatások

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás rendszerét és szolgáltatását kormányrendelet (190/2004 VI.8.) szabályozza, melynek következtében a piacon működő társaságok egységes rendszerben és azonos szolgáltatási tartalommal kötelesek nyújtani ügyfeleik részére ezt a biztosítási módozatot. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás szolgáltatása, hogy átvállalja a gépjármű tulajdonos illetve az üzembentartó kockázatát, ami a gépjármű üzemeltetéséből - mint veszélyes üzem - adódik.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás a gépjármű üzemeltetése során, harmadik személynek okozott tárgyi, és személyi sérüléses károk megtérítésére nyújt fedezetet. A biztosítás tárgyi károk esetén 500 millió forintig, személyi sérüléses károk esetén 1,250 millió forint erejéig nyújt fedezetet. Ez az összeg káreseményenként limitet jelent.

Az előzőekben leírt egységes és kötelező szolgáltatáson felül, bármelyik biztosító dönthet úgy, hogy saját üzleti érdekétől vezérelve - ügyfeleinek megtartása vagy új ügyfelek megszerzése érdekében - többletszolgáltatást nyújt. A kínál kifejezés használata azonban helyesebb, mivel mint általában mindennek - ennek is megvan az ellenértéke. Az alábbiakban megpróbáljuk, összefoglalni a kiegészítő és többletszolgáltatások körét. A kiegészítő szolgáltatások terén az Allianz és Generali a leginkább kiemelkedő, ők számos termék megkötését kínálják az alapbiztosításnak tekintett kötelező mellé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!