Amerika visszaállította a kínai textilkvótákat

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok három textilipari kategóriában visszaállította a kvótarendszert Kínával szemben. A pekingi kormány és a vállalati vezetők élesen reagáltak a politikai nyomásgyakorlásnak tűnő korlátozásra, írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Január elsejétől elvileg korlátlanul lehet bárhonnan importálni, s a bevitt kínai pamutnadrágok mennyisége 1519 százalékkal, az ingeké 1250 százalékkal, a műszálas alsóneműké pedig 300 százalékkal nőtt. A pénteki amerikai döntés értelmében ebből a három texilkategóriából az idén mindössze 7,5 százalékkal növekedhet a behozatal.

A kínai kormány, a szakmai szervezetek és vállalatvezetők vélemyéne szerint a döntés a szabad piac elveinek nyílt semmibevétele. Az MTI értesülése szerint a kínai fél egyrészt azzal érvel, hogy a piac most alkalmazkodik - növekvő exporttal és alacsonyabb árakkal- a nyitott kereskedelemhez, másrészt azzal, hogy a kvóták ismételt elrendelése nem megfelelő adatokon alapul.

Az amerikaiak szerint ugyanis a teljes Amerikába irányuló textilimport 54 százalékkal növekedett, míg a kínaiak szerint a növekedés mindössze 19,1 százalékos volt, ami több mint öt százalékkal alacsonyabb a tavalyi első negyedévi ütemnél, írja a Népszabadság.

Szakértők felhívják a figyelmet, hogy az új korlátozás kétélű fegyver: egyrészt a korábbi kvótarendszer számításaik szerint tíz százalékkal drágította a textiltermékeket az USA-ban. Másrészt a kínai behozatal visszafogásával helyükre indiai, kambodzsai vagy thaiföldi áruk lépnek, sokszor egyszerűen úgy, hogy a kínai cégek ezekbe az országokba helyezik át termelésüket.

Liao Hsziao-ki kereskedelmi miniszter-helyettes magához kérette a pekingi amerikai ügyvivőt és a kínai panaszt kifejezésre juttató jegyzéket adott át neki. Kína tárgyalásokat javasol a kérdés megvitatására, tudósít az MTI.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!