A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary

Kiemelkedő osztalék az Állami Nyomdától

Vágólapra másolva!
Az Állami Nyomda Rt. március 30-án tartja éves közgyűlését, amelyen a 2005. éves beszámolók és az eredmény-felosztási javaslat elfogadása mellett, a részvényesek saját részvények megszerzéséről is döntenek.
Vágólapra másolva!

Az Állami Nyomda Rt. a 2005. évi nyereségének 80 százalékát fizeti ki osztalékként - derül ki a társaság kedden közzétett közgyűlési előterjesztéseiből.

Az Állami Nyomda a tavalyi évet 948,157 millió forint adózott nyereséggel zárta, amiből 757,667 millió forintot fizet ki a részvényeseknek. Ebből 3,14 millió forint jut az osztalék-elsőbbségre jogosult dolgozói részvényekre. Az osztalékfizetés kezdő napja 2006. május 16.

A javaslat szerint az igazgatóság a jegyzett tőke 8 százalékáig vásárolhat saját részvényeket, ami összesen 118 357 darab részvény. Az így megszerzett részvények a társaságnál tervezett munkavállalói és vezetői opciós részvényvásárlási program fedezetéül, illetve árfolyam-karbantartásra szolgálnak majd. Az egyes részvény-vásárlásoknál a vételár nem lehet alacsonyabb, mint az ügyletet megelőző, egy hét tőzsdei átlagos záró árának 80 százaléka, és legfeljebb 20 százalékkal haladhatja meg a vásárlást megelőző nap záró árát.

Az igazgatóság felhatalmazást kér a dolgozói részvények megszerzésére is, legfeljebb a jegyzett tőke 2 százalékának erejéig, azaz 29 589 darab részvényre szólóan. Az alapszabályban kikötött vételi jog gyakorlása során, a dolgozói részvényeket forgalmi értéken, illetve a 980 forintos névértéken szerezheti meg a társaság. Az igazgatóság 2007. szeptember 30-ig élhet majd a részvényvásárlás jogával.

Az Állami Nyomda 2005-ben 11,6 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el, ami közel azonos az előző évivel. Exportból 635 millió forint bevétele származott, ami 80 százalékkal magasabb a 2004. évinél. Az 1,45 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 3,83 milliárd forint volt 2005. végén.

A társaság részvényeit 2005. december 8-án vezették be a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájába. A papírok kedden 6200 forinton forogtak a börzén, 100 forinttal magasabban a hétfői záró áruknál. A bevezetés óta a legmagasabb árfolyamuk 6355 forint, a legalacsonyabb 5600 forint volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!