A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary

Egy szájban élő baktérium képes elpusztítani a rákot

Vágólapra másolva!
Egy szájban élő baktérium képes elpusztítani a rákos sejtek közel 99 százalékát – derítette ki egy most megjelent brit kutatás.
Vágólapra másolva!

Egy megfigyelés szerint azok a fej-nyaki rákkal küzdő betegek, akiknek daganatában kimutatták a  Fusobacterium néven ismert, eredetileg szájüregben élő mikroorganizmust, nagyobb eséllyel gyógyultak ki a betegségből – írja a Daily Mail cikke.

Fusobacterium, illustration
A rákgyilkos baktérium jelentősen javítja a túlélési esélyeket
Fotó: Science Photo Library via AFP

Laboratóriumi vizsgálatok során a londoni King's College Guy's and St Thomas kutatócsoportja a baktériumokat rákos sejtekkel teli Petri-csészékbe helyezte, majd néhány napra magukra hagyta őket.

Megállapították, hogy a Fusobacteriummal való fertőződés után 70-99 százalékkal csökkent az életképes fej- és nyaki rákos sejtek száma.

A  Fusobacterium elpusztítja a rákos sejteket

A szakértők a további vizsgálatok során 155 fej- és nyaki rákkal küzdő beteget elemeztek, és megállapították, hogy 65 százalékkal nagyobb eséllyel maradtak életben azok a betegek, akiknek a daganatában kimutatták a baktérium jelenlétét.

A kutatók remélik, hogy az eredmények segíthetnek a fej- és nyaki rákos betegek kezelésében - ide tartoznak a száj, a torok, a hangszalag, az orr és az orrmelléküregek daganatos megbetegedései. A szakértők szerint az elmúlt 20 évben kevés terápiás előrelépés történt ezen a területen, és remélik, hogy a felfedezés a jövőben új kezelésekhez vezethet.

Lényegében azt találtuk, hogy ha ezeket a baktériumokat kimutatjuk a fej- és nyaki rákos betegekben, akkor jobbak lesznek a túlélési esélyeik. A másik dolog, amit megfigyeltünk, hogy sejtkultúrákban ez a baktérium képes megölni a daganatos sejteket”

 – magyarázta dr. Miguel Reis Ferreira, a Cancer Communications című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A fej-nyaki rák és annak tünetei

A fej és a nyak területén előforduló rosszindulatú daganatok mintegy kilencven százaléka a szájüreg, a garat és a gége nyálkahártyáján alakul ki, és általában már csak előrehaladott stádiumban ismerik fel. A fej-nyaki laphámrák elsődleges kiváltó oka a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a HPV-fertőzés. Három hétnél tovább fennálló rekedtség, nyelési nehézség, nem gyógyuló szájüregi seb, három hétnél régebb óta fennálló nyaki nyirokcsomó-duzzanat esetén orvoshoz kell fordulni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!