A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Marad a szerény infláció az eurózónában

Vágólapra másolva!
Lefelé módosította az infláció idei és jövő évi kilátásait az Európai Központi Bank. Az inflációs kockázatok azonban még léteznek az euróövezetben, és ezért nagyon nagy figyelemmel kell kísérni a fejleményeket ezen a téren.
Vágólapra másolva!

Az EKB új becslésében erre az évre 2,2 százalékos, jövőre 2 százalék körüli (de nem alatti) inflációt vár az övezetben, azaz visszavett augusztusi előrejelzéséből, amikor mind az idei, mind pedig a jövő évre 2,4 százalék körüli inflációt jövendölt az euróövezetnek. A bank a korábbi olajárdrágulás eddig feltételezettnél erőteljesebb kihatásait említi, és különösen aggódik a bérek mostaninál erőteljesebbnek tűnő változása miatt.

Elismeri, hogy novemberben is sikerült a 2 százalékos EKB-határértéken belül megőrizni az inflációs ütemet. A már harmadik hónapja tartó tendenciát az olajárak július vége óta bekövetkezett 17 százalék körüli csökkenése segítette. Felhívja viszont a figyelmet arra, hogy újabban ismét az olajár emelkedésének vagyunk tanúi, miként az energiaárakkal kapcsolatos adók is növekednek. Reméli azonban, hogy az árstabilitást fenyegető tényezők középtávon még nem érzékeltetik hatásukat. A jelentés megerősíti, hogy az EKB határozott módon és idejében lép majd.

Elemzők szerint ez azt jelenti, hogy a hatszori kamatemelés után sem kizárt még egy további, annak ellenére, hogy épp a múlt héten volt egy 25 bázispontos EKB-alapkamatemelés, 3,5 százalékra. A bank ugyanis úgy véli, hogy a kamatszint még most is alacsony, monetáris politikája igen alkalmazkodó. Az elemzők a jövő évben várják a kamatemelést, kiolvasva azt az Euribor kontraktusok már látható hozamemelkedéséből.

Az EKB egyébként is gyorsabb gazdasági növekedést prognosztizál most, mint pár hónapja: erre az évre 2,7 százalékost, jövőre 2,2 százalékost. Utóbbinál 2,1 százalékot jósolt augusztusban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!