A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A külkereskedelem hiánya 1,1 milliárd euró

Vágólapra másolva!
A külkereskedelmi termékforgalom 1,096 milliárd euró hiánnyal zárta az első félévet, szemben az egy évvel korábbi 1,129 milliárd euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint euróban mérve csökkent a külkereskedelem hiánya, forintban mérve azonban nem változott a deficit. Az első féléves hiány 28,842 milliárd euró behozatal és 27,745 milliárd euró kivitel mellett alakult ki. Szintén euróban mérve az import 15,2 százalékkal, az export 16,1 százalékkal nőtt a bázishoz képest.

Júniusban a hiány 110,6 millió euró volt, 5,023 milliárd import és 4,912 milliárd euró export mellett. Tavaly júniusban a hiány 66,6 millió euró volt.

Az idén a júniusi a legalacsonyabb hiány: májusban a deficit 145,8 millió euró, áprilisban 178,2 millió euró, márciusban 248 millió euró, februárban 249,1 millió euró, míg januárban 164,8 millió euró volt.

A külkereskedelmi termékforgalom 978,5 millió euró hiánnyal zárt január-májusban, szemben az egy évvel korábbi 1,094 milliárd euró deficittel. Az idén az első öt hónapban a kivitel 17 százalékkal nőtt, 22,617 milliárd eurót tett ki, az import 12 százalékkal 23,596 milliárd euróra bővült.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!