Túlzott inflációcsökkentés is növelte a hiányt

A növekvő költségvetési kiadások, a fenntarthatatlan államháztartási hiány  a növekvő államadósság valamint a romló külső egyensúly volt az ára az infláció túl gyors csökkentésének - írta az elmúlt hat év gazdaságpolitikáját értékelő cikkében Surányi György korábbi jegybankelnök a Népszabadságnak.

"A 2001 eleje és 2006 közepe között megvalósult - egyébként nem teljesen homogén - gazdaságpolitika lényegében minden fontos elemét, a mögötte meghúzódó elveket, feltevéseket, a megvalósítás kivitelezését minőségi és mennyiségi értelemben egyaránt súlyosan hibásnak, felelőtlennek, az ország érdekeivel rövid, közép- és hosszú távon mélységesen ellentétesnek tartom" - szögezi le az egykori jegybankelnök. Surányi szerint a kialakult egyensúlyhiány "motorja" az elmúlt hat év következetes, de súlyosan hibás államháztartási és jövedelempolitikája.

A gazdaságpolitika kedvezőtlen fordulata 2000 végén következett be - írja elemzésében. A beruházások és az export gyors bővülésén alapuló fenntartható és dinamikus (évi öt százalék feletti) növekedési pályát felváltotta a költségvetési költekezésen és a gazdaság teljesítményével összhangban nem álló belföldi fogyasztás ösztönzésén alapuló gazdaságpolitika. Egy nyitott kis gazdaságban azonban ez a politika előbb vagy utóbb, de törvényszerűen lassuló gazdasági növekedéshez vezet.

Egy terület azonban dacolt a kedvezőtlen gazdasági környezettel. Ez pedig éppen a monetáris politika, illetve tevékenysége eredményeként az infláció alakulása. Először 2001 közepe és 2003 közepe, majd 2004 közepe és 2006 eleje között az infláció valóban régen nem látott alacsony szintre süllyedt. Különösen imponáló volt a 2006 elején mért 2,2 százalékos éves fogyasztói árindex.

Az árstabilitás fontos eleme a közjónak, az alacsony infláció vitathatatlanul a legjobban szolgálja a hosszú távú növekedést. A fenntartható alacsony inflációt azonban a jegybank nem képes egyedül előállítani. Az infláció elfojtása 2006 elejére, majd visszapattanása ugyanannak a hibás költségvetési, jövedelmi és monetáris politikai keveréknek a következménye. A 2006 elejére elért alacsony infláció nyilvánvalóan nem volt fenntartható. Az ideiglenesen elért árstabilitás közeli érték egy súlyosan hibás, voluntarista államháztartási politika, és sajnos egy ugyancsak téves, illúziókon alapuló monetáris politika eredője.

A magyar infláció több makroökonómiai feltétel egyidejű romlása mellett mérséklődött az elmúlt év tavaszára az árstabilitás közelébe. "Az antiinfláció magyar receptje a következő: emeld meg az államháztartás hiányát, növeld az állami kiadások, valamint az államadósság arányát a GDP-hez képest, növeld a reálbéreket legalább kétszer gyorsabban a termelékenység bővülésénél, ürítsd le a lakosság nettó pénzügyi megtakarítását, a külső pénzügyi egyensúly gyengítésével emeld meg az ország devizában denominált külföldi eladósodását, vagyis teremtsd meg a belföldi túlkeresletet, és következetesen tartsd fenn ezt az állapotot. Ha ezeket a folyamatokat együtt, egyszerre, összehangoltan sikerül előállítani, akkor majdnem ideális feltételek jönnek létre a sikeres-eredményes dezinflációhoz. Ez itt nem egy karikatúra, hanem a magyar gazdaság és pénztörténet 2001-2006 közötti valósága" - fejti ki Surányi György.

A szóban forgó makrováltozók rendkívül kedvezőtlen alakulása nem a pénzügyi stabilitást, ellenkezőleg: a közép- és hosszú távú instabilitást, növekedéslassulást, inflációgyorsulást vetítették előre. Ez a veszély azonban az egyensúly helyreállításának periódusában, tehát csak jóval később válik valósággá, és nem feltétlenül ugyanazok fizetik az árát, akik az egyensúlyhiány felhalmozódásának idején annak kedvezményezettjei voltak.