Átdátumozási botrány a brit Tescóban

Vágólapra másolva!
A legalapvetőbb tárolási, minőségi és tisztasági szabályokat szegik meg nap mint nap a brit Tesco és Sainsbury szupermarketekben - legalább is ez derül ki a BBC beépített riporterei által végzett nyomozásból. Az átdátumozások, újracsomagolások és egyéb trükkök ráadásul - olvasható ki az anyagból - főleg a menedzserek kimondott utasítására történtek. A Tesco tagad, a Sainsbury magába néz.
Vágólapra másolva!

Ahogyan a nyugdíjas előszámlálta apróját, és megkérdezte, mennyi húst engedhet meg magának ennyiért, majd elsüllyedtem - írja egy brit nagyáruház személyzetébe beépült BBC-riporter. "A bűn fájdalmát éreztem, amikor kimértem neki a sonkát, amit a szupermarket saját belső irányelve szerint a szemétbe kellett volna dobnom."

Mint sok milliónyian, az idős hölgy is szupermarketben intézi heti bevásárlását. Az előnyök nyilvánvalóak. A szupermarketek folyton nyitva vannak, ingyen parkolási lehetőséget biztosítanak, óriási a választék, végül - de talán elsősorban - sokkal olcsóbbak mint a főutca. Ez az, ami minden héten 16 millió vásárlót vonz a Sainsbury-be, és 20 milliót a Tescóba.

Veszélyes gyakorlat

Az elmúlt évben a BBC riportere több szupermarketnél is vállalat munkát, természetesen a munkaadók nem sejthették, hogy egyúttal a sajtó kíváncsisága előtt tárják szélesre kapuikat. A riporter egyébként belső forrásból kapott olyan értesüléseket, miszerint súlyos aggályok merültek fel az árusított élelmiszerrel kapcsolatban. Különösen aggódott az egyik informátor azon dolgok miatt, amiket a saját szemével látott.

"Tehát, állásra jelentkeztem a Sainsburry és később a Tesco több áruházába is. Az interjúra hamis referenciákat vittem, aminek azonban nem volt jelentősége, mivel egyik helyen sem kérték, mielőtt munkába álltam" - írja Audrey Brown, a BBC riportere.

Miután inkognitóban dolgozott mindkét hálózat boltjaiban összességében mintegy 4 hónapot, felfedezte, hogy a vásárlókat gyakran vezetik félre az általuk vásárolt termékek frissességével és minőségével kapcsolatban - mondja a riporter. Idővel még a vásárlók egészsége is veszélybe kerülhet, véli a riporter. "Amiket felfedeztem több hónapos nyomozásom során a brit szupermarketekben, egész életemre megváltoztatja a vásárlási szokásaimat", teszi hozzá.

Minden élelmiszernek, amit vásárolunk, van egy bizonyos tárolhatósági ideje. Erről egy részletes dátum rendelkezik, biztosítva, hogy frissessége és minősége fennmaradt. A kezdetektől felfedeztem, - írja a riporter - hogy ez a dátumozó rendszer könnyen megváltoztatható a személyzet által, amelyik kitörölheti az érvényes dátumot és más, későbbi időpontot írhat be helyette.

A lejárt minőségű terméket elvileg nem törvénytelen forgalomba hozni bizonyos kötelezettségek betartásával, az azonban kimondott belső utasítás mind a Tesco, mind a Sainsbury esetében, hogy olyan élelmiszert, amelyik már átlépte ezt a bizonyos dátumot, nem szabad a vásárlóknak eladni. A riporter beszámol róla, hogy mindkét áruház esetében saját szemével látta, hogy a lejárt termékek a friss pultokban voltak mindkét áruháznál, és rendszeresen eladták azokat. A Tescónál újracsomagolták és újracímkézték új dátummal, csökkentették az árát, gyakran napokkal azután, hogy még el lehetett volna adni, vagy le kellett volna szedni a polcokról.

Idejük nagy részében a pultos személyzet kezelte a húst és halat, amit megkülönböztetés nélkül adtunk el, és sajnálatosan a Tescóban az is előfordult, hogy még csak közelítő ötletük sem volt arra nézve, hogy vajon mi lehetett a termék eredeti lejárati dátuma, mivel már annyiszor megváltoztatták azt - írja. Olykor egészen addig nem dobták ki az árut, amíg kegyetlenül bűzleni nem kezdett.

A riporter arról is beszámol, hogy a Sainsbury pultfeltöltésért felelős menedzsere rendszeresen arra kérte, hogy "hosszabítsa meg" a csemege-cikkek dátumait, arra hivatkozva, hogy azoknak jó illatuk van. "Azzal nyugtatgatott, hogy az ő hűtőjében is gyakran fordulnak elő lejárt szavatosságú élelmiszerek."

Forrás: BBC
A beépített újságírók

A vevőknek azonban fogalma sem volt róla, hogy amit eladtunk nekik, az nem volt friss. Számomra az, hogy szaglik-e az étel nem tűnik túlzottan tudományos vagy üzembiztos módjának a pulton való eltarthatóság megállapítására, és az sem meglepetés, hogy erre vonatkozva nem találtam említést az egészségi és biztonsági irányelvek között - számol be Audrey Brown. A személyzet azt mondta nekik, hogy józan eszükre hallgattak a lejárt szavatosságú cikkek élettartamának meghosszabításakor. Sajnos, akikkel én együtt dolgoztam - írja a riporter - nem mindegyikük tanúsított sok józan észt, és egyesek, akik magukévá tették ezt a szemléletet, egyszerűen felelőtlenek voltak.

Egy egykori szupermarket-menedzser azt mondta az álcázott riporternek, hogy az élelmiszereket olykor "felízesítették". Az exmenedzser egyáltalán nem csodálkozott a riporter tapasztalatain. "Ha azt akarod, hogy az étel frissebbnek hassék, átvariálhatod a halmokat" - mondta. "Ha mondjuk van négy-öt szelettel valami pár napos húsból, azt később összekeverheted négy-öt olyan szelettel, amelyek néhány nappal frissebbek azoknál. Rehidratálják azokat, vagy valami ilyesmi" - közölte a menedzser.

Törvényt szegni

A szupermarketek a profit elérése érdekében könyörtelen dolgokra is vetemednek. Végül is ez üzlet, és az óriáscégek egy olyan iparágban harcolnak minél nagyobb részesedésért, amelyet csak Nagy-Britanniában éves szinten 66 milliárd fontosra becsülnek. "De sosem vártam, hogy tanúsíthatom a filléreskedésnek olyan szintjét, amelyik arra hajtotta az egyik munkást, akivel dolgoztam a Sainsburry-nél, hogy egy barna és száraz sonkadarabról levágja a végét, úgyhogy az frissebbnek nézett ki, és ismét kiállíthatóvá vált, így gyarapítva egy-két fillérrel az óriásvállalat vagyonát."

A riporter főnöke a Tesco húspultjánál bevezette a beépített informátort egy másik trükkös módszerbe is, amelynek lényege az volt, hogy a húsokat éjszakára betakarták, ami még jó is lett volna, ha a vezető nem lett volna annyira a fillérek hajcsára, hogy ne ugyanazt a véres fóliát teríttette volna a húsokra éj éj után.

A riporter Sainsburry-nél való bevezetése alatt az oktató úgy instruálta a "tanoncokat", hogy minden pennyvel bánjanak olyan szigorúan, mintha az a sajátjuk lenne. Ez viszonylag igazságosan hangzik. Senki sem akarja fölösleges kidobni az ételt. Mégis, nyomozásom alatt megismertem olyan személyeket is, akik ezt a mottót túlságosen is szó szerint vették. A menedzserek úgy tűnt, nyomás alatt vannak, hogy terjesszék ki az élelmiszerek minőségmegőrzési idejét, azon célból, hogy heti "veszteségi büdzséjüket" a minimális szinten tartsák, és hogy így segítsék magasan tartani a bolt nyereségét.

A heti csapatépítésekről, a munkatársak zsongva és új célpontokra éhesen jöttek ki. Még egy pult-asszisztensként is szinte tapintható volt a személyzetre nehezedő nyomás - írja Audrey Brown. Ez azonban, úgy tűnik a Tesco egyes munkatársait arra vezette, hogy valóban kockáztassák a vásárlókegészségét. A felcímkézett élelmiszereken a fogyaszthatósági dátum az a határ, amin túl az adott élelmiszer eladása már valóban törvénytelen. Amíg a Tesco húsos pultjainál dolgoztam - számol be a riporter - láttam ezeknek a fogyaszthatósági dátumoknak a megváltoztatását és semmibe vételét is.

Hivatalosan

A BBC a nyomozás eredményét kedden este kilenctől vetítette. Míg a Sainsburynél belső vizsgálat indult a jelenségek feltárására, a Tesco szerint "hibásan ábrázolták" működésüket. "A vásárlók bíznak bennünk, hogy a legmagasabb minőségű, biztonságos élelmiszert biztosítjuk nekik, és mi soha nem tennénk bármi olyat, ami veszélyeztethetné ezt a hitet" - áll a Tesco hivatalos állásfoglalásában.

Major András

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!