Nyolc év alatt tízszeresére drágult a kőolaj

Ötször akkora a kőolaj ára, mint amennyibe a kitermelése kerül - fejtegette Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza a Die Welt pénteki számában. Szerinte a közel-keleti olaj kitermelése legföljebb 20 dollárba kerül hordónként, miközben a   nyersolaj szabadpiaci ára majdnem 100 dollár.

Az általános vélekedéssel ellentétben Birol mégsem a piaci spekulációt tartja a fő árfelhajtó tényezőnek: szerinte a spekuláció követi a kereskedelmi készletek szűkösségét és a geopolitikai feszültségeket.

Az IEA fő közgazdásza határozottan óvott attól, hogy a termelő országok politikai fegyverként használják a kőolajat és a földgázt. Birol emlékeztetett arra, hogy a kőolaj és a földgáz kitermelése egyre inkább néhány ország - Szaud-Arábia, Irak, Irán, Kuvait, Egyesült Arab Emírségek, Oroszország - kezében összpontosul, és ez növeli világpolitikai súlyukat.

Mindamellett egyelőre nehéz megjósolni, hogy mi lesz akár csak rövid távon is az árakkal. Birol szerint egy biztos: a piac rendkívül ideges, bármilyen rossz hír - például egy Iránnal való háború - az egekbe repítheti az árakat. Csökkenést várni pedig egyelőre túlzott optimizmusra vallana. Ehhez jelentősen növelni kellene a kitermelést, egyelőre azonban kétséges, hogy az OPEC kész-e erre, hiszen a kőolajtermelők azt állítják, hogy alapvetően nem tőlük függ a kőolaj világpiaci ára.

Más szakmai vélemények szerint a kőolaj árát az utóbbi időben szinte kizárólag a dollár árfolyama vezérli: a "nem elsőrendű válság" augusztusban kezdődött, nemzetközi terebélyesedése óta a befektetők irányzatszerűen keményebb cikkeket keresnek az értékpapírok és a valuták helyett, főleg az amerikai dollár helyett.

Mindazonáltal a kőolaj tízszeres drágulásának a legutóbbi mélyponthoz, az 1999. decemberi, hordónként 10 dollár alatti szintekhez képest stratégiai okai vannak. Ezek közül a legfontosabb, hogy a múlt évtizedben a nagy kínálat okozta áresés miatt mind a kitermelő országok, mint a nagy olajtársaságok elhanyagolták a kutatást-fejlesztést, már csak azért is, mert az alacsony árak miatt nem volt elég pénz új feltárásokra és nagy beruházásokra, illetve nem látszott lehetőség ilyenek megtérülésére.

Ebben az évtizedben felgyorsult a világgazdasági növekedés, azon belül a rohamléptekkel fejlődő Kína és India olajimportjával felsorakozott közvetlenül a legnagyobb olajfogyasztó Egyesült Államok mögé, és ez feszültté tette a helyzetet az ellátásban. Két évvel ezelőtt már a hagyományosan rugalmas tartalékterületnek számító OPEC-országok is akkori kapacitásuk határán termeltek.

A világ második számú exportőr országában, Oroszországban a nyugat-szibériai olajlelőhelyek kimerülőben vannak, az ígéretes új kelet-szibériai lelőhelyek fejlesztése és kiaknázása viszont a borzasztó éghajlati és terepviszonyok miatt sokkal drágább - ott egy hordó olajat felszínre hozni messze nem 20 dollárba kerül -, ezért az orosz olajtermelés növekedése ebben az évtizedben számottevően lelassult.

A világon mindenütt megkésett fejlesztések, beruházások a kőolaj drágulása nyomán lendültek fel valamelyest, de még évekbe telhet, amíg a keletkező többletkapacitások, főleg az OPEC-országok területén, éreztetik hatásukat az olaj árában is, a tartalékok és a kínálat növekedése révén.

Hosszabb távon sem várható azonban a régi szép olcsóság visszatérte. A világ olajkereslete, csakúgy, mint eddig, várhatóan ezentúl is minden évben növekszik többé-kevésbé. Az olajkereslet növekedését a világgazdaság növekedési üteme - az energiaszükséglet növekedési üteme - lassíthatja vagy gyorsíthatja, de az utóbbi évtized tapasztalata arra vall, hogy pusztán az árak miatt a kereslet csökkenése ezentúl sem valószínű.

A kőolaj árában persze ezentúl is várható stratégiai jellegű ciklikusság (drága olaj - több beruházás - nagyobb kínálat - árcsökkenés - kevesebb beruházás - piaci feszültség - drágulás), de abban minden elemző egyetért, hogy a kőolajár továbbra is valószínű hullámmozgásának középvonala hosszú távon emelkedő irányú lesz, mert a kőolaj egyszer bizonyosan elfogy.