Újabb impozáns hídon haladhatunk

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök helyezi ma forgalomba az M8-as autópálya részét képező, Dunavecsét és Kisapostagot összekötő Duna- hidat; a gépjármű forgalom 17 órától indulhat meg a mintegy 54 milliárd forintos költséggel elkészült átkelőn.
Vágólapra másolva!

A beruházás teljes összege közel 53,6 milliárd forint, ebből 43 milliárd maga a híd, a fennmaradó összeg pedig az odavezető utak költsége. Az utóbbi, többek között tartalmazza a leendő M8-as autópálya 5,2 km-es szakaszának megépítését is. A híd kiemelten fontos gazdasági szempontból, hiszen közvetlen összeköttetést teremt a közép-dunántúli és az alföldi régiók között.A tervezett M8-as autópálya középső részeként, a Duna alföldi oldalán az 51-es, a dunántúli szakaszon pedig az M 6-os autópályához csatlakozik.

Az M8-as autópálya részeként, a Vegyépszer Zrt. és a Hídépítő Zrt. által létrehozott DunaÚj-Híd Konzorcium fővállalkozásában kivitelezett hídrendszer két ártéri híd és egy mederhíd együttese, összesen 1700 méter hosszú.

Az úgynevezett kosárfül híd, amely a Duna medrét 307, 8 méter hosszan íveli át, a maga kategóriájában világcsúcs méretű, medernyílása legnagyobb a világon. Kivitelezésénél több, eddig még nem alkalmazott technológiát és megoldást is felhasználtak.

A látványnak is impozáns, mintegy 42 méter széles mederhíd hídpályája kétszer 3,75 méter széles forgalmi és kétszer 3, 5 méter leállósávot foglal magába. Az egyik oldalán kerékpárút, a másikon ugyanolyan széles járda van.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!