A Wall Street Journal szerint a tranzakció lebonyolításához a Goldman Sachs befektetési bankot kérték fel tanácsadónak, a lehetséges módszerek között szóba jöhet a leválasztás és az aukciós értékesítés is. A várt vételár 5-8 milliárd dollár körül van.
A divízió tavaly hétmilliárd dollár árbevételt ért el, ami a GE teljes forgalmának négy százaléka. A 120 éves vállalat háztartásigép-gyártó divízióját 1907-ben alapították és nagy szerepe volt abban, hogy a GE közismert márkanév lett az amerikai háztartásokban. Ez az ágazat fejlesztette ki egyebek között a kisméretű légkondicionálókat (1930-ban jelentek meg a piacon), a centrifugás mosógépeket (1954) és a grillsütőket (1956).
Az új építésű amerikai lakásokat nagyobbrészt a GE által gyártott háztartási gépekkel szerelik fel, de az ágazat jelenleg részben éppen emiatt lassítja a társaság növekedését, mivel a hitelválság nyomán az elmúlt hónapokban sokkal kevesebb új lakás épült az USA-ban, mint korábban. Csökkenti a profitrátát az is, hogy az egyre erősebb verseny fékezi a termékek árnövekedését.
A divízió lehetséges vevői a kínai Haier, az európai Electrolux és Bosch, illetve a dél-koreai Samsung és LG. A GE tavaly 11,6 milliárd dollárért egy szaúd-arábiai vevőnek eladta műanyagipari ágazatát, mivel annak árbevétele és profitja sem növekedett a részvényesek által elvárt tempóban. Az idei első negyedévben csökkent a társaság profitja, ami tovább erősíti a cégvezetésre nehezedő nyomást - írja a Napi Gazdaság.