Nem kizárólag a cégeljárásban, hanem egyéb bírósági procedúrákban, így például idővel a gazdasági perekben, illetve más hatósági, hivatali eljárásokban is nélkülözhetetlen lesz az e-tértivevény, amelynek most készül a törvényi szabályozása.
A leendő tervezet nem egyszerűen az e-tértivevényről szól, hanem a hivatalos iratok elektronikus kézbesítésének rendjét kívánja megszabni - értesült a lap. Az új módszerrel egyszerűsödne és gyorsulna a perek előkészítése, lefolytatása, azaz jelentősen rövidülhetnek a jogviták. Alkalmaznák a cégek közötti fizetési meghagyásos eljárásokban is.
A tervezett konstrukció ráépülne a kormányzati portálon bizonyos körben már létező szolgáltatásokra. Lényege, hogy a bíróságoktól, hivataloktól érkező elektronikus levélről a tárhelyszolgáltató értesíti a címzettet, akinek ugyancsak e-úton kell nyilatkoznia arról, hogy a küldeményt át kívánja-e venni. A rendszer garantálja, hogy a küldemény tartalmát a címzetten kívül senki más ne ismerhesse meg.
A törvényjavaslat akár már ősszel a parlament elé kerülhet, így a jövő nyártól érvényesülhetne.