Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!
A részvénypiac forgalma 26,55 milliárd forint volt, ami valamivel meghaladja a 21,96 milliárdos éves átlagot. Az OTP-részvények ára 10,14 százalékkal 2650 forintra zuhant, a bankpapír forgalma 19,5 milliárd forintot tett ki. A Mol papírjaival 2,4 milliárd forintért kereskedtek, a részvények ára 1,78 százalékkal 10 500 forintra esett.
A Richter-részvények 27 500 forinton zártak, ami a legutolsó záróárhoz képest 3 százalékos erősödés. A papír forgalma 2,07 milliárd forint volt. A Magyar Telekom papírok 1,52 milliárd forintos forgalommal 600 forinton zártak, ami 2,4 százalékkal alacsonyabb, mint a tegnapi záró érték.
Az OTP a magyar makroszféra mércéje
A vezető index mozgását elsősorban az OTP részvényeivel való kereskedés határozta meg. Ennek oka egyrészt az, hogy messze a legtöbbet a bank papírjaival kereskednek, a részvényekkel való kereskedés meglehetősen hektikus: az OTP-vel való kereskedést (mint mostanában oly sokszor) 14:40-kor ideiglenesen kedden is fel kellett függeszteni. A kereskedés helyreállása után azonban az OTP részvényei valamivel emelkedni kezdtek, ám a negatív amerikai nyitás nap végére ismét elrontotta a brókerek hangulatát, így a BUX az OTP-vel együtt esett.
Az OTP-vel kapcsolatban Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő portfoliókezelője elmondta, hogy papír gyakorlatilag a honi makrogazdaság tőzsdei indikátoraként működik: a külföldi befektetők ugyanis leginkább ebben tartják tőkéjüket a részvénypiacon. Az OTP-nek nem voltak rossz jelzálogügyletei, ezért tud a részvény a külföldiek "bizalmi mércéjekét" működni.
A befektetők bizalmát pedig - bár a hazai vezetők lépései erre irányulnak - nehéz visszaszerezni, ennek levét pedig leginkább a kockázatos befektetési formák, vagyis az OTP részvény és a honi deviza isszák meg. A blue chipek vegyesen mozogtak a Richter továbbra is jól bírja a hitelválság nyomását: a gyógyszerszektor válsággal szembeni védettsége továbbra is él a befektetők fejében.
A Mol is újra negatívban zárt, és már jóval eszközértéke alatt van árfolyama, ám ez régiós vetélytársaira ugyanúgy jellemző, mint a magyar olajipari cégre.
Növekvő pénzügyi bizalom kontra negatív reálgazdasági hatások
A tőzsdei mozgásokat alapvetően befolyásoló világgazdasági tényezők szintén vegyes képet mutatnak: a Dow nyitáskor a rosszul sikerült gyorsjelentéseknek "köszönhetően" megint lefelé mozdult. Elsősorban a hiteligényes termelő cégek sínylik meg a krízist, ez pedig azt mutatja, hogy a pénzügyi zavarok kezdenek "begyűrűzni" a reálgazdaságba.
Ugyanakkor a bankközi kamatok csökkenése ezzel ellentétes trendet mutat: a pénzpiaci szereplők ismét kezdenek bízni egymásban, ami lehetővé teszi a kockázati prémium csökkenését. A nyomás így enyhül a hitelpiac szereplőin. Az európai tőzsdék is vegyesen álltak a budapesti záráskor: a CAC 1,73 százalékos pluszban, míg az FSTE-100 0,03 százalékos, a DAX pedig 0,29 százalékos mínuszban volt.