Ez éles ellentétben áll azzal, ha egyes országok kétoldalú alapon folyamodnának kölcsönért olyan forrásokhoz, mint az Öböl-menti arab államok, Oroszország vagy Kína. Miközben az utóbbi két ország is saját gondjaival küzd, Moszkva és Peking visszautasíthatja, hogy hitelt nyújtson egy országnak, vagy éppenséggel "stratégiai esetekben" a hitelezés mellett dönthet, politikai feltételeket szabva a segítségnyújtáshoz. "Kétség sem fér hozzá, hogy a magyar és ukrán vezetők örömmel fogadták az IMF készségét mint alternatívát az orosz befolyás helyett, annak dacára, hogy a Valutaalap kemény gazdasági feltételeket szab hiteleihez", írta a The Washington Post.
A lap rámutatott: az IMF néhány hónapja még helyét kereső intézmény volt, most viszont kulcsszerepe lehet a globális pénzügyi válság leküzdésében. A Valutaalapnak 2007 végén csak 15 milliárd dollár kihelyezett hitele volt. A nemzetközi tőkeáramlásnak, a hatalmas devizakészletek felhalmozódásának köszönhetően a felzárkózó gazdaságok pénzügyminiszterei fellélegezhettek: nem kellett többé kalapozniuk az IMF-nél, amely általában szigorú pénzügyi reformlépéseket szab a hitelek feltételéül. Majd hirtelen bekövetkezett a globális pénzügyi krízis, a hitelforrások Amerikában és Európában is befagytak, és a befektetők kimenekítették pénzüket a feltörekvő piacokról. Az IMF-nek egyszeriben ismét ügyfelei támadtak.
Az újság szerint a segítséget kérő államok között "stratégiai elhelyezkedésű új demokráciák" is vannak, a legfontosabb közöttük Pakisztán, amely már Kínától is igyekezett hitelt felvenni. Ugyancsak bajban van néhány kelet-közép-európai állam és volt szovjet köztársaság.
A The New York Times Bod Péter Ákos volt MNB-elnököt idézte, aki megjegyezte: attól fél, hogy az IMF kamatemelésre késztetheti Magyarországot. Hozzátette, hogy a magyar kamatok, amelyek eleve magasak, erősítették a magyar vállalatok és magánszemélyek szokását, hogy devizában vegyenek fel kölcsönöket.