Jól teljesített az Állami Nyomda

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Állami Nyomda Nyrt. 2008 első kilenc hónapjában konszolidáltan 10,58 milliárd forint árbevételt és 884,5 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el, a forgalom 8,8 százalékkal bővült, az eredmény pedig 17,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - közölte a táraság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

A közlemény szerint a stratégiai terveknek megfelelően, tovább nőtt a magas hozzáadott értékkel és nagyobb jövedelmezősséggel rendelkező termékből származó árbevétel. A társaság közölte azt is, hogy a pénzpiaci helyzetre való tekintettel az igazgatóság 2008. december 15-re rendkívüli közgyűlés összehívása mellett döntött. Az igazgatóság javasolja az alapszabályban lévő 10 százalékos sajátrészvény-vásárlási korlát eltörlését, valamint további felhatalmazást kér a következő 18 hónapra sajátrészvény tranzakciókra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!