A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Januártól várhatóan 3,5 százalékkal emelkedik az áram ára a lakosság, a kisfogyasztók és a közintézmények körében, éves szinten pedig legfeljebb 10 százalékos drágulásra lehet számítani - közölte Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke.
Vágólapra másolva!

A lakosság, a kisfogyasztók és a közintézmények januártól az áram árának 3,5 százalékos emelkedésével számolhatnak -közölte Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke egy keddi konferencián.

Az áremelés mértéke csak a nem szabadpiaci, azaz az egyetemes szolgáltatói körre értendő - fűzte hozzá az elnök. Az egyetemes szolgáltatóknál az áram ára, és a jelenleg kilowattóránként 1,9 forint árrés nem változik, de az idei elszámolások eredményétől függően a hivatal az első félévben kész módosítani az árrés mértékén.

Éves szinten várhatóan legfeljebb 10 százalékkal drágulás várható az említett fogyasztói körben - mondta Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke, és hozzátette: a földgáz árának január elsején történő emeléséről még nincs döntés. .

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!