Bennfentes kereskedéssel gyanúsítanak egy belga minisztert

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Sajtóértesülések szerint felmerült a gyanú, hogy Karel De Gucht belga külügyminiszter meggazdagodott a pénzügyi válságból. A belga pénzügyi felügyelet (CBFA) vizsgálatot indított a liberális politikus ellen, akit tiltott bennfentes részvénykereskedéssel gyanúsítanak - írta címoldalán több belga napilap kedden.

A Humo című folyóirat szerint De Gucht október 3-án 500 ezer euró értékben adott el Fortis-részvényeket. A belga-holland pénzügyi csoport helyzete akkor már megrendült, nem sokkal később a holland és a belga kormány bejelentette a konszern feldarabolását. A Fortis-papírok értéke erre a hírre a felére zuhant, 1,93 eurós árfolyamon állapodott meg.

A külügyminiszter visszautasította a gyanúsítást. A politikus elismerte, hogy felesége és fivére a kérdéses napon 2000 Fortis-részvényt adott el darabonként 5,50 euróért, de ezzel 500 ezer euró helyett csak 11 ezer euró bevételre tettek szert. A Fortis-részvények árfolyama már korábban esni kezdett, aminek oka részben a pénzügyi csoport számára kilátásba helyezett, 11,2 milliárd eurós állami mentőcsomag volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!