Napról napra - az OTP száguldott, a forint erőre kapott, jön az új válságcsomag

Vágólapra másolva!
Az OTP Bank papírjainak jelentős erősödése sem tudta a zöld tartományban tartani a pesti tőzsdeindexet kedden, s ezen sem a forint számottevő erősödése, sem pedig az EBRD Kelet-Európát támogató megnyilatkozása sem segített. A kormányzat ma tárgyalja az átdolgozott válságcsomagot. Fontos magyar makroadatok látnak napvilágot, az infláció várhatóan 3 százalék alatt lesz, ám a GDP negyedéves szinten jelentős zsugorodást mutat. Hajnali válsághíradó.
Vágólapra másolva!

Friss makróadatok jönnek

A kormány ma tárgyalja az adó- és válságcsomagot, az MTV Híradójának információi szerint megadóztatnák az üdülési csekkeket és az étkezési jegyeket.

A KSH szintén ma teszi közzé a tavalyi negyedik negyedéves és az egész éves részletes magyar GDP-számokat. Az előzetes számok szerint október-decemberben 2 százalékkal esett, 2008 egészében 0,6 százalékkal bővült a gazdaság.

Ugyancsak ma jönnek ki a februári inflációs számok, a Thomson Reuters prognózisa 2,78 százalékos áremelkedést mutat éves szinten.

Napvilágot lát egy sor nemzetközi adat is, közöttük a januári német ipari megrendelésekre (prognózis: -28,3 százalék), a januári német termelői árakra (3,4 százalékos várakozás) vonatkozóak, valamint a tavaly negyedik negyedéves japán GDP-adatok (prognózis. -3,5 százalék)

Megnyílik a www.feketelista.hu, amely 11 állami nyilvántartást egyesítve ad információkat közel 600 000 "cégügyről".

Mi történt kedden?

Olcsóbb lett az olaj.

A dráguló OTP sem fogta meg a budapesti tőzsde esését. Áprilistól változik a BUX kosara.

November óta nem látott vastag nyereséggel zártak az amerikai piacok.

Az EBRD bízik Kelet-Európában.

Továbbot intett Brüsszel a magyar konvergenciára.

Erős kezdés után több mint 5 forintot erősödött a magyar valuta.

Simor András 4-5 éves reformprogramot sürgetett.

Orbán később dönt az adócsökkentés számairól.

Magyarország adósságcsapdában van, Kelet-Európához is nehéznek tűnik a felzárkózás.

A kormány 300 milliárdot költ válságkezelésre.

A válság közepette is egyre többet mobilozunk.

Tovább eshet a világ olajfogyasztása.

Jöhet az egységes kedvezményes európai áfakulcs.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!