Elmondta: a megtakarítások ösztönzése érdekében a bank három új megtakarítási formát indított, amelyek közül az első egy kamatot előre fizető betét, a másik egy kamatozó kötvény, a harmadik pedig egy életbiztosítás.
Soós Csaba vezérigazgató-helyettes közölte: a hitelintézet már jelezte szándékát, hogy részt kíván venni a Magyar Nemzeti Bank által a közelmúltban indított euró-forint deviza-csereügylet konstrukcióban, a banknál most vizsgálják a konkrét feltételeket.