Eltérő várakozásokat fogalmaztak meg a csütörtöki részvénypiaci kereskedésre vonatkozóan az MTI által megkérdezett piaci szakértők. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a szerdai hirtelen érkezett esés után a következő egy-két nap kulcsfontosságú lehet a piac további iránya szempontjából. Eldőlhet, hogy a régóta várt nagy visszaesés érkezett meg, vagy folytatódik az oldalazás.
Az elemző kiemelte, hogy az OTP diktálhatja az irányt csütörtökön is, mint ahogy az előző napon is a bankpapír esése volt meghatározó a BUX gyengülésében. Hozzátette, hogy a nemzetközi piacokon megnyugvás érzékelhető, ami viszont hatással lehet a magyar börzére is.
Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. elemzője szerint ez utóbbi, vagyis a külföldi piacok megnyugvása, lehet meghatározó a BÉT-en, a szakértő emiatt átmeneti emelkedést vár, legalábbis a kereskedés elején. A pozitív korrekcióra véleménye szerint okot adhat az Alcoa jelentése is, amelyben a cég a vártnál kisebb veszteségről adott számot.
Az elemző hozzátette, hogy továbbra is törékeny a helyzet, bármikor "bedőlhet" a piac, így elképzelhető, hogy délután már fordul a piac iránya. Az OTP-vel kapcsolatban úgy vélekedett: maradhattak még eladási megbízások a bankpapír piacán.
A Mol 3,4 százalékkal 11 550 pontra erősödött, az OTP 1,59 százalékkal 3 245 pontra nőtt, a Magyar Telekom viszont 0,35 százalékkal 566 ponton gyengült, míg a Richter 0,84 százalék emelkedéssel 33 380 ponton állt 45 perccel a nyitás után.