Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Litvánia is a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhat, ha nem sikerül a nemzetközi tőkepiacról pénzt felhajtania - mondta a litván államfő a Financial Timesnak.

Dalia Grybauskaite a londoni gazdasági napilap pénteki számában ismertetett interjúban kijelentette: a litván pénzügyminisztérium fontolgatja, hogy a júniusi, 500 millió eurós kötvény után "még egyszer megpróbálkozik" a piaci tőkeszerzéssel. Az elnök elismerte azonban, hogy szükségessé válhat az IMF-kölcsön is, "ha a piacok zárva tartanak", és ha a külső feltételek nem teszik lehetővé az adósság refinanszírozását.

A Financial Times ismertetése szerint Litvánia eddig ódzkodott attól, hogy kövesse Lettország példáját. Az IMF és az EU decemberben 7,5 milliárd eurós rendkívüli hitelcsomagot hagyott jóvá a mély recesszióba süllyedt Lettország számára.

A héten azonban Litvánia is a vártnál nagyobb, az egy évvel korábbihoz mérve 22 százalékos gazdasági visszaesést jelentett az idei második negyedévről, kétségeket ébresztve aziránt, hogy az ország képes lesz-e nemzetközi segítség nélkül átvészelni a gazdasági vihart, írta a napilap.

Grybauskaite, aki korábban pénzügyminiszter és uniós költségvetési biztos is volt, a Financial Timesnak nyilatkozva kizárta a helyi valuta leértékelésének lehetőségét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!