A nyersolaj kitörölhetetlenül beírta magát a tőzsdei buborékok történetébe főként a 2007 ősze és 2008 vége között történtek miatt. A példa nélkül álló rali után - amelynek során az olajár 2008 júliusában túlszalad a 140 dolláros hordónkénti szinten - még az emelkedés során tapasztalt ütemnél is gyorsabban zuhant vissza az olaj ára, nagyjából 68 százalékot veszítve a tetőzéshez képest. A brent típusú kőolaj ára hosszan tartó, meredek esés után végül némi visszakapaszkodás után a 40-50 dolláros sávban stabilizálódott.
"A világgazdaság szemmel láthatóan javulásnak indult a világháború utáni időszak eddigi legmélyebb válságának mélypontjáról, ami az olajfogyasztás szempontjából kedvező jelenség" - állítják az Erste Group elemzői. Ezen belül is leginkább az ázsiai gazdaságok (elsősorban is Kína) mutatnak újult erőt.
A számítások szerint az OECD-országok sokkal hosszabb ideig maradnak erőtlenek, az Erste elemzői azzal számolnak, hogy az elkövetkezendő pár év során az Egyesült Államokban és az Európai Unióban átlag alatti növekedés következik. Az OECD-országokban jelentkező viszonylagosan gyenge fogyasztás elvileg lefojtja az olajár emelkedési potenciálját, de néhány tényezőt érdemes szem előtt tartani.
"Először is, elképzelhető, hogy hasonló árutőzsdei befektetések történnek, mint a legutóbbi buborék előtt. Másodszor a beruházásokban tetten érthető jelentős visszaesés a termelőkapacitások elégtelen mértékű bővülését, így a kereslet-kínálat ingatag egyensúlyát vonja maga után" - vázolta Jakub Zidon, az Erste Group olaj- és gázipar elemzője.
Az Erste Group elemzői nem zárják ki, hogy az olajár átmenetileg akár lejjebb is csúszhat időnként, ám kitartanak a hosszú távra szóló hordónkénti 65-68 eurós előrejelzésük mellett. A recesszió idején nyomás alatt álló keresleti oldal egyre javul a világgazdaság egyre biztatóbb kilátásaival. Azonban a szakértők azt is feltételezik, hogy hosszú távon a kínálat határozza meg az árak alakulását.
Mivel a kitermelés egyre költségigényesebb, a szükséges beruházásoknak csak a töredéke valósul meg (egyes felmérések szerint 2020-ra az infrastruktúra mintegy 80 százalékát le kellene cserélni), valamint számos olajmező és tulajdonképpen több olajtermelő ország is túljutott már a csúcson, az elemzők magasabb olajárra számítanak hosszú távon.
A régió egészét tekintve a gázüzletág tűnik a legstabilabbnak hosszabb időszakot figyelembe véve, emellett pedig gyakorlatilag immunis a recesszióra (szállítás és tárolás), így jelentős cash-flow stabilitást biztosít. Másrészt viszont a gazdasági visszaesés miatt az értékesítési oldal csökkenő keresletre számít elsősorban az ipari felhasználók részéről, a kelet-közép-európai régió egészére vonatkozóan.
A jövőt tekintve az elemzők úgy vélik, a gázszektor jelentősége tovább nő, mivel a szereplők törekednek az új beszerzési források fellelésére. Erősíti a gázüzletágat az új gázvezetékek (például a Nabucco) és más gázterminálok, valamint gázerőművek építése is.
Az Erste Group elemzői szerint a Nabucco-projekt jövője szempontjából alapvető lehet a politikai támogatottság Törökország (létfontosságú tranzitország) részéről, viszont a konzorcium eddig még nem talált garantált földgáz-forrást. Az elegendő gázvagyonnal rendelkező és a szállítás terén a problematikus területek elkerülését jelentő Azerbajdzsán és Türkmenisztán előzetesen már "elígérkezett" más projektek (a Déli Áramlat, Kína) felé, míg a politikai hangulat miatt Irán - óriási készletei ellenére - nem láthatja el földgázzal a Nabucco-vezetéket. A "másodrendű" gázellátó országok közül Irakot kell kiemelni, hiszen hatalmas, kiaknázatlan földgázkészlettel rendelkezik, valamint az OMV és a MOL egyaránt bejelentette.
Ezzel együtt azonban a kelet-közép-európai régiónak az oroszországi forrásoktól való függése nem fog lényegesen megváltozni. A szóban forgó projektek (Nabucco, Déli Áramlat, Kék Áramlat stb.) eredménye elsősorban a szállítás diverzifikációjában jelentkezik, amit félsikerként kell értékelni - állítják az Erste Group elemzői.