Tokióban a 225 válogatott részvény mozgását jelző Nikkei közel 1 százalékos emelkedéssel, 10 105 ponton fejezte be a kereskedést. Az index javulását elsősorban a dollárral szemben most gyengülő - korábban kilenc havi csúcsra erősödő - jen mozgása váltotta ki.
A tokiói tőzsdemutató javulásában jelentős szerepe volt a jó amerikai tőzsdezárásnak is: három napi veszteség után hétfőn egyértelmű nyereséggel fejezték be a kereskedést a New York-i értéktőzsde vezető indexei.
A hongkongi értéktőzsde irányadó indexe, a Hang Seng mutatója kedd reggel - a tokiói tőzsdezárás idején - 2,2 százalékos erősödésnél tartott, a szöuli Kospi 0,9 százalékkal erősödött kedden, ezzel szemben a sanghaji összetett mutató 0,91 százalékos mínusznál járt.
Értékforgalmazói várakozások szerint a vezető nyugat-európai tőzsdék vegyesen nyithatnak kedden. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 mutató 5 pontos emelkedéssel, 5170 pont körül kezdhet, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 index 2 pont körüli veszteséggel indulhat, a hétfői záráshoz képest.