A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A jövő évtől Romániában a 2000 köbcentiméternél kisebb hengerűrtartalmú, Euró 4-es motorral felszerelt személygépkocsik után is fizetni kell az úgynevezett a regisztrációs adót, amelyet környezetvédelmi adóra kereszteltek át időközben a román hatóságok.

A Krónika című napilap szerint Románia azért kénytelen bevezetni az adókötelezettséget, mert az Európai Bizottság elutasította a román kormány kérelmét, hogy az ilyen kategóriájú gépkocsik 2010. június 30-áig az mentességet élvezzenek a regisztrációs adó fizetése alól. Brüsszel szerint ez a szabályozás diszkriminatív jellegű, és ellentétes az EU törvénykezésével. A rendelkezés elsősorban a Dacia Logan gépkocsit vásárlókat érinti kellemetlenül, hiszen a romániai Mioveniben gyártott járművek voltak a kivételezés fő haszonélvezői.

Január 1-jétől így minden újonnan forgalomba helyezett személygépkocsi tulajdonosa köteles környezetvédelmi adót fizetni. Kivételt képeznek azok a személyek, akik a 2008. december 15. és 2009. december 31. között vásároltak 2000 köbcentiméter alatti hengerűrtartalmú, Euro 4-es motorral felszerelt gépkocsit, amit január 1-jétől számítva még 60 napig helyezhetnek forgalomba adómentesen. A szakértők többsége úgy véli, hogy a változás hátrányosan fogja érinteni az új autók, főleg a Loganok eladását.

Romániában a január-november közötti időszakban 55 százalékkal csökkent az új járművek értékesítése: 138 ezer jármű talált gazdára a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 308 ezerrel szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!