A vásárlók kevesebbet hagytak a boltokban

Vágólapra másolva!
Márciusban csökkent a magyarországi boltok forgalma, még a multinacionális élelmiszerláncok bevétele is visszaesett - derül ki a KSH kedden publikált adatsorából. Az uniós listát Finnország vezeti, a skandináv országban márciusban 7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
Vágólapra másolva!

A kiskereskedelmi forgalom Magyarországon 2010 első negyedévében 4,6, márciusban 4 százalékkal csökkent éves összevetésben. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a márciusi értékesítés volumene 0,4 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz mérten.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2010 első negyedévében 1557 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ebből 582 milliárdot tett ki a márciusi bevétel. A kiskereskedelmi eladások 47 százaléka élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes, 17 százaléka üzemanyag-, 12 százalék bútor-, háztartási cikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletekben bonyolódott; a többi üzlettípus együttes részesedése 24 százalék volt.

Kevesebb maradt a hipermarketekben

Az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek 2010 első negyedévében 3,1, márciusban 2,7 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. 2010. márciusban az eladások jelentős részét (90 százalékát) lebonyolító vegyes termékkörű üzletek (hiper- és szupermarketek, vegyesboltok) eladásai 3,3 százalékkal csökkentek a 2009. márciusihoz képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem márciusi volumene 0,3 százalékkal mérséklődött a februárihoz képest.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem értékesítésének volumene az előző év azonos időszakához mérten 2010 első negyedévében 4,5, márciusban 2,7 százalékkal csökkent. 2010. márciusban a könyv-, újság-, papíráru és egyéb iparcikküzletek, valamint az összes forgalomból kis súlyt képviselő illatszerüzletek és a csomagküldő hálózat eladásai növekedtek, miközben a többi üzlettípusban bonyolított forgalom volumene csökkent. A legnagyobb mértékű visszaesés (11,6 százalék ) továbbra is az iparcikk jellegű vegyes üzletek eladásaiban jelentkezett. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áras forgalma 0,5%-kal nőtt a februárihoz viszonyítva.

Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 2010 első negyedévben 9, márciusban 8,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól; a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a márciusi eladások kismértékben, 0,5 százalékkal meghaladták a februárit.

Finnország az élen

Az Eurostat gyorsbecslése szerint - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2010. márciusban az Európai Unió 27 tagállamában átlagosan 0, 3 százalékkal emelkedett, az eurózóna országaiban 0,1 százalékkal mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához mérten.

Az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok szerint nyolc tagállamban tapasztaltak növekedést, tizenegyben csökkenést. A kiskereskedelmi üzletek forgalma 2009 márciusához képest a legnagyobb mértékben (7,4 százalék) Finnországban bővült; a legnagyobb visszaesést (11,6 százalék) Bulgáriában mérték.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!