Magánóvodás anyuka nyerte a kismamák üzleti versenyét

Vágólapra másolva!
Magánóvodát üzemeltető kismama nyerte egy szakportál anyukákra kiírt üzleti versenyét, a különdíjas egy lakberendezéssel és arculattervezéssel foglalkozó cég tulajdonosa lett.
Vágólapra másolva!

A beérkezett több, mint 21 ezer szavazat alapján Ugrai-Nagy Tünde, a Kerekerdő Óvoda létrehozója lett a kismamákra kiírt üzleti verseny közönségnyertese, a győztes első gyermekének keresett óvodát, amikor felismerte: lenne igény olyan kiscsoportos óvodára, ahol elsősorban a gyermekek helyi kreatív fejlesztése a cél. Ma már egy 4 éves kislány és egy 5 hónapos baba mellől irányítja vállalkozását - derül ki a Gazdagmami.hu közleményéből.

A zsűri által kiválasztott különdíjas Zai Viktória lett, aki 2 éves kislánya mellett alapította meg lakberendezéssel és arculattervezéssel foglalkozó dizájncégét.

Az idén első ízben meghirdetett "Év Anyavállalata" díjra olyan anyák pályázhattak, akik legalább egy 6 év alatti kisgyermek mellől indítottak vállalkozást, a versenyen 54 kisgyermekes anya mérte össze tudását.

Az indulók között volt gyógytornász, üvegékszereket készítő iparművész, fogyatékos gyerekeknek indított játszóház, rajzfilm-készítő stúdió, igényes ruhákat árusító gyermek és kismamabutik, de akadt olyan anyuka is, aki 5 gyermek mellől irányítja nemzetközi hírű úszásoktatással foglalkozó oktatási cégét.

"Egy friss felmérés szerint Magyarországon a munkaképes korú nők fele nem dolgozik. Különösen a gyermekvállalás utáni időszak az, ami megnehezíti a nők visszatérését a munkaerőpiacra: a kismamák 47 százaléka már a gyes időszaka alatt megtudja, hogy nem tud visszatérni eredeti munkahelyére" - mondja Vida Ágnes, a Gazdagmami.hu tanácsadója, aki szerint különösen fontos, hogy az anyák az otthon töltött évek alatt továbbképezzék magukat és megismerkedjenek az önálló vállalkozásban rejlő lehetőségekkel is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!