Hetvenéves autómárkától búcsúzik a Ford

Vágólapra másolva!
Az év végén véget ér a hetvenéves múltra visszatkientő Mercury pályafutása. A tulajdonos Ford hivatalosan is közölte, megszünteti a márkát, és a jövőben a luxusmárkájára, a Lincolnra koncentrál.
Vágólapra másolva!

Igaznak bizonyult a Reuters azon május végi értesülése, amely szerint eltűnik az autópiacról a Mercury márka. A hírügynökség akkor egy neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva azt írta, az 1930-as évek óta létező márka megszüntetését fontolgatja a Ford.

A Ford csütörtökön hivatalosan bejelentette, év végig megszünteti a Mercuryt a márka rohamosan csökkenő népszerűsége miatt.

A Lincolnra próbálják átszoktatni a Mercury-vevőket

Májusban 9100 darab fogyott az Egyesült Államokon kívül alig ismert Mercury modellekből, míg Fordból 175 ezer darab kelt el. A Mercury májusi forgalma ráadásul 11 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, miközben az amerikai autópiac egésze májusban már a hetedik hónapja bővült.

A középkategóriás Ford és a prémiumkategóriás Lincoln közé pozícionált Mercury legfőbb problémája, hogy a fogyasztói vélemények szerint túlságosan hasonlít a Fordhoz; a Mercuryk csupán optikai tuninggal ellátott Fordnak tűnnek, ezért aztán a vevők többsége végül a több ezer dollárral olcsóbb Ford modellek közül választ. A törzsközönség korösszetétele is a megszüntetés mellett szól; statisztikák szerint a Mercury vásárlói a legidősebbek a piacon, átlagosan 55 évesek.

A készleteket végkiárusítással, akciós áron kívánják leépíteni még nyáron, a gyártókapacitást pedig az év végéig teljesen felszámolják. A meglévő ügyfeleket - jellemzően vállalatokat - a Ford luxusmárkájára, a Lincolnra próbálja meg átszoktatni a vállalat.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!