Külföldön dől el a magyar svájcifrank-hitelesek sorsa

Vágólapra másolva!
Rossz a nemzetközi befektetői hangulat, nem magyar események miatt esik a forint - ebben egyetértenek az [origo]-nak nyilatkozó elemzők. A frankárfolyam töretlenül emelkedik, akár 220 forintos kurzusra is lehet példa a héten, de az év végére visszatérhet 200 forint környékére az árfolyam.
Vágólapra másolva!

Kedden soha nem látott szintre drágult a svájci frank a forinttal szemben, egy frankért csaknem 217 forintot kértek a bankközi devizapiacon. A magyar pénz az euróval szemben is gyengült, de a 287 forintos árfolyam csaknem 30 forintra van az európai pénzzel szembeni legmagasabb jegyzéstől, amit tavaly márciusban jegyeztek fel (a forint 2009-es tavaszi megroppanásakor voltak kötések bőven 310 forint fölött is).

A svájci frank utóbbi napokban mutatott drágulása azt jelenti, hogy az e devizában eladósodottak akár negyedével többet törleszthetnek, mint hitelük felvételekor (erről itt olvashat részletesen).

A devizahitelek nagy részét kitevő, és a teljes magyar lakáspiaci állomány csaknem kétharmadát jegyző svájci frank árfolyama nem magyarországi okok miatt emelkedik - mondták az [origo]-nak nyilatkozó makroelemzők és devizakereskedők, akik szerint fel kell készülni a kurzus további emelkedésére is.

A románokkal kezdődött

A forint a frankkal és az euróval szemben is a kedvezőtlen nemzetközi környezet miatt gyengül, Kósa Lajos és Szijjártó Péter nyilatkozatain már túllépett a piac - mondta el Kolba Miklós, az ING Bank devizakereskedője. Kolba szerint a magyar pénz akkor került lejtőre, amikor Romániában az alkotmánybíróság elkaszálta a nyugdíjcsökkentést és ezzel kétségessé tette, hogy Bukarest teljesíteni tudja-e a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által előírt kritériumokat, amelyek nélkül nincs esély a hitelcsomag követlező részletének folyósítására.

Hasonlóan látja az okokat Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője is, aki szerint egyértelműen külföldi okokkal magyarázható a svájci frank árfolyamának mozgása, ráadásul ezekre szinte semmilyen hatással nem lehet a magyar kormányzat.

A keddi gyengülés elsősorban a dollár erősödésének köszönhető - vélekedett Kolba, aki szerint az amerikai pénz izmosodásának nincs különösebb oka azon túl, hogy a befektetők a biztosnágot keresik, a dollár nem mutat szélsőséges mozgást, az erősödés ezzel együtt rosszkor jött az amúgy is gyengélkedő forintnak. Kedden délelőtt a Moody's is kiadott egy közleményt, amely szerint a svájcifrank-hitelek az árfolyamemelkedés miatt nyomot hagyhatnak a kelet-európai bankokon is. "Ez szintén nem kedvezett a magyar pénznek" - mondta Kolba, aki szerint magyar szempontból semmiképp sem volt szerencsés a hitelminősítő nyilatkozatának időzítése.

A svájci jegybank is ludas

A frankkal szembeni forinterősödés másik fő oka a svájci oldalon található, a svájci jegybank ugyanis a múlt héten olyan bejelentést tett, ami komoly vételi spekulációt okozott a frankkal szemben - márpedig ha a svájci deviza erősödik az euróval és a dollárral szemben, akkor az automatikusan a forinttal szembeni frankárfolyamot is megdobja.

Hétfőn a svájci jegybank döntéshozó testületének tagja, Jean-Pierre Danthine azt mondta: teljesen eltűnt a deflációs kockázat, az export pedig lendületben van - vagyis nincs szükség a frank mesterséges gyengítésére. Ezzel a svájci jegybankárok gyakorlatilag magára hagyták az addig beavatkozásokkal segített devizapiacot, a biztos befektetési terepre vágyók pedig rárontottak a frankra, ezzel soha nem látott szintre erősítve azt az euróval szemben. A frankárfolyam már csütörtökön is több mint egy éve nem látott magasságokba emelkedett, így az e devizában eladósodottak akár negyedével többet törleszthetnek, mint hitelük felvételekor (erről itt olvashat részletesen).

Jöhet a 220 forintos svájci frank?

Németh Dávid, az ING elemzője szerint a svájci frank euróval szembeni látványosabb gyengülését két tényező akadályozza. Egyrészt erősíti a svájci fizető eszközt, hogy a különböző országokban folyamatosan fizetik vissza a svájci frankban felvett hiteleket, újakat pedig nem vesznek fel - magyarázta Németh Dávid, hozzá téve, hogy nem csak magyar sajátosság volt a frankalapú hitelek népszerűsége, például Ausztriában is rengetegen vettek fel ilyen kölcsönt.

Másrészt, a pénzpiacokat továbbra is jellemzi a kockázat kerülése, ami abból a félelemből táplálkozik, hogy a világgazdaság esetleg egy újabb recesszióba süllyed, vagyis a növekedési pályát nem "V", hanem "W" írja le. Ennek a kockázat kerülésnek a markáns megjelenése, az arany, illetve a svájci frank iránti kereslet növekedése, árfolyamuk emelkedése. Németh szerint az év végéig aligha megy 200 forint alá a svájci frank jegyzése, valószínűleg 200-210 forint között alakulhat az árfolyam, de rövid távon nem lélegezhetnek fel a frankhitelesek.

A keresztárfolyam pénteken törte át a lélektani 1,35-ös szintet, kedd délelőtt pedig már 1,33 alatt járt a frank az euróval szemben, ami soha nem látott szintet jelent. "Az euró/frank kurzus akár 1,30-ig is elmehet, talán ez lehet az a kritikus szint, ahol már beavatkozik a svájci jegybank" - mondta Kolba, aki szerint a közeljövőben könnyen valóság lehet a 290 forintos euró-, illetve a 220 forintos frankárfolyam.

Romlik az országkockázat is

A törlesztőrészletek nagyságát nem csak az árfolyam, hanem a kamat is befolyásolja, és bár ez most is jóval magasabb, mint a válság előtt, de alacsonyabb, mint a tavaly márciusi forinteséskor. Török Zoltán szerint a hitelek kamatait elsősorban nem is az alapkamat, hanem az országkockázat befolyásolja: a bankok ugyanis saját forrásaik beszerzéséhez - a frank vásárlásához - nem csupán az ottani alacsony kamat alapján fizetnek, hanem erre rájön még az ország kockázati besorolása is.

A magyar országkockázati felár (CDS-felár) jelenleg 332 pont az ötéves lejáraton, azaz 10 millió dollárnyi magyar államkötvény ki nem fizetése elleni biztosítási ügylet 332 ezer dollárba kerül (a világelső Görögországban ez az érték 1,1 millió dollár fölött van - erről itt olvashat részletesen). Az utóbbi egy hónapban jelentősek voltak ezen a téren is a mozgások: június elején 246 pont volt a felár, a Kósa-és Szijjártó-nyilatkozatok miatt innen felment 400 fölé a CDS érték, majd június közepére 308 pontra csökkent. "A mostani forintgyengülés miatt volt egy kisebb emelkedés, de ez nem annyira a magyar eseményeknek, hanem inkább magának az árfolyamgyngülésnek a következménye" - mondta kérdésünkre Kolba Miklós.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!