Az ipari termelés májusban 13,7 százalékkal nőtt tavaly májushoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján. 2010-ben ez eddig a legnagyobb mértékű bővülés.
Idén áprilishoz viszonyítva a termelés 5,4 százalékkal emelkedett. Az év első öt hónapjának ipari termelése 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.
A kiugróan jó májusi eredmény az akacsonybázisadatnak is köszönhető. Egy éve, 2009 májusában az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 22,1 százalékkal csökkent. A részletes adatokat a KSH július 14-én teszi közzé.
Bőven a várakozások felett
Az adat minden előzetes várakozást messze meghaladóan jó, év/év és hó/hó alapon is - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Szerinte nyilvánvaló, hogy az exportvezérelt növekedés vezeti a feldolgozóipart világszerte, azt azonban nem tudni, hogy ez mennyire lesz tartós. Vannak ugyanis egyszeri hatások - például az, hogy most töltik fel a készleteket -, amelyek lezajlásuk után már nem befolyásoló tényezők.
Elképzelhető ugyanakkor, hogy megmarad a tartós kereslet, és továbbra is kitart a növekedés. Egyelőre minden adat azt jelzi, hogy Magyarország legfontosabb külpiaca, Németország esetében továbbra is tartós a javulás, az Európa-szerte megfogalmazott aggodalmak ellenére. Az euró leértékelődése segíti Németországot és így Magyarországot is. A kérdés az, hogy a második félévben mi történik majd, akkor ugyanis Európa-szerte megkezdődnek a megszorítások, amelyek lassíthatják a kilábalási folyamatot.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szerint az exportértékesítés - az autóipar és az elektronikai ipar részéről - húzza a magyar ipart. A régióban mindenütt hasonló folyamatok láthatók, Szlovákiában, Csehországban, Romániában is javul az ipar teljesítménye - tette hozzá. Török Zoltán úgy véli, sajnos nem nagyon sokáig tart ez a javuló teljesítmény, a nyugat-európai gazdaságok az év második felében nem húzzák majd annyira a magyar exportot, mint most.